Hirdetés
Máris ment egy kört a Loki az Európa Ligában
| 2013. 05. 23. | 14:57:12
A debreceniek csak a második selejtezőkörben kezdenek.

A DVSC akkor is indulna az Európa Ligában, ha szerdán este elvesztette volna a kupadöntőt a bajnok Győrrel szemben, de így, hogy megnyerte, egy kört is nyert a selejtezőben. A Loki mint kupagyőztes kezdheti majd meg a küzdelmeket az EL második selejtezőkörében. Ezzel kedvezőbb pozícióban lesz, mint a másik két magyar induló, hiszen azoknak már az első körben be kell kapcsolódniuk a küzdelmekbe.
Az EL első és második selejtezőinek mérkőzéseit június 24-én, hétfőn sorsolják, az első selejtezőkör első találkozóját 2013. július 4-én, a visszavágót pedig július 11-én rendezik meg. A DVSC az egyik párharc győztesével találkozik két héttel később.
További híreink

Miskolcról Debrecenbe: a Loki szerződtette Macsó Mátét
A fiatal középpályás aláírta a szerződését.

Ötezren nézték a magyarok edzését Debrecenben
Megérdemlik a szurkolók, hogy lássák a játékosokat - így Rossi.

Történelmi meccset vív a magyar válogatott Debrecenben
A Közép-ázsiai ország válogatottja pillanatnyilag a 109. helyen áll a FIFA-ranglistán.

Útlezárás a Magyarország–Kazahsztán meccs miatt
Változik a forgalmi rend Debrecenben.

Válogatott: két kulcsember nem jön Debrecenbe
Kazahsztán lesz a magyarok ellenfele.

Szoboszlaié az év legszebb liverpooli gólja
A szurkolók szavazatai alapján.

Varga duplája kellett a magyar győzelemhez
Finnország ellen nyert a válogatott.

Yacouba Silue távozott Debrecenből
Az OFK Beograd játékosa lett.

Teljes a DVSC szakmai stábja
A debreceni csapatot 9 fős stáb irányítja.

Szoboszlaiék nyilvános edzést tartanak Debrecenben
A jelképes árú jegyeket pénteken 12 órától lehet megvásárolni.

Kapusedzőt szerződtetett a DVSC
Korábban márdolgozott Debrecenben.

Intelligens és szerény – mondják az új Loki-edzőről
Bogdán Ádám szerint vonzó a debreceni kispad.

Közelebb az aszfaltozáshoz három debreceni utca
A tervezésre írtak ki pályázatot.
Olvasta már?

Négy utcában aszfaltoznának Egyeken
Kiírták a pályázatot.

Vádat emeltek az Integritás Hatóság elnöke ellen
A többi között hivatali visszaélés miatt.

A magyar–kazah meccs miatt lezártak egy mélygarázst
A Nagyerdei Stadionhoz inkább busszal, villamossal menjenek!

Jön a nyár csodája: elkezdődött a tiszavirágzás
Tilos a védett állatok élő vagy elhullott példányainak gyűjtése, befogása, elpusztítása.
Gazdaság
Lendületet vett Tiszagyulaháza fejlődése
Az utak, a közösségi terek és a turisztikai beruházások állnak a középpontban.
Augusztusban érkezhet az iskolakezdési támogatás
Ám úgy tűnik, nem mindenki ugyanannyit kap majd.
Nem csak lakni, élni is lehet Bojton
A fejlesztések mellett a közösségépítésre is egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a faluban.
Komádiban még mindig sokaknak kapaszkodó a közmunka
A közfoglalkoztatás egyszerre jelent megélhetést és városfenntartást – mondja a polgármester.
Nemek közötti bérszakadék: lépni kellene a kormánynak
Uniós jogszabály írja elő.
Nem elég a Sziget-kék, még bocsok is születtek
Egyre nehezebb a verseny a debreceni állatkert számára, de nem csak ők küzdenek a jegyvásárlókért.
Támogatott tartalom

Nem csak a környékről járnak a berettyóújfalui strandra
A Bihar Termálligetbe Romániából, és nyugat-európai lakókocsis turisták is érkeznek.

Debrecenben a lehetőségek városa épül
Nagyvállalatok és helyi cégek egyaránt toboroznak.

Megnyílt Debrecen új prémium szépségszalonja
Professzionális szolgáltatások a L’Essence De Luxe-ban.

Borünnep Debrecenben: idén is jön a FestiWine
A rendezvényt hagyományosan zenei és szabadidős programok is kiegészítik.



























