Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Loki-verésre készülnek Pápán

| 2010. 03. 06. | 11:51:25
Pápa – Egy kis „meglepetéssel” készülök Herczeg András kollégámnak és csapatának, bizonyosan nem számítanak majd erre a húzásra – így Véber György.
Loki-verésre készülnek Pápán
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

– Természetesen csak és kizárólag a három pontért lépünk pályára vasárnap délután, ez nem is lehet kérdés – kezdte Véber. – Ha a két rajtot nagyító alá vesszük, akkor megállapítható, hogy az MTK tavaly júliusban jogosan nyert. Most ugyanakkor a pontszerzésünk jogos, sarkosan fogalmazva töretlen a csapat fejlődése. Ebből következik, hogy a Debrecen ellen nem is várhatok mást, mint győzelmet. Nem titkolom: le akarjuk győzni a DVSC-t, ennek a szellemében készült a gárda egész héten.

Véber György szerint a bátor, támadó szellemű focit vár el a tanítványaitól, és meg szeretnék lepni a bajnoki címvédőt.

– Egy kis "meglepetéssel" készülök Herczeg András kollégámnak és csapatának, bizonyosan nem számítanak majd erre a húzásra. Nem konkrétan a játékosok váltására gondolok, inkább a játékunkban lesz változás. Az alapfelállásunk, vagyis a 4-3-3 megmarad, ezen belül szeretnénk változtatni, ezt már eldöntöttem, és meg is „húzom” ezt a lépést. Nyíltsisakos, támadó futballra készülünk, mondanom sem kell, hogy óriási fegyvertény lenne a három pont megszerzése. Tudjuk, hogy mi az ellenfelünk erőssége, emellett a játékosaik, Rudolf Gergely, Czvitkovics Péter is kitűnő képességűek. Elsősorban őket kell levédekeznünk, így készülünk is ezekre a veszélyekre. Aki mer, az nyer, az új taktikával akarjuk meglepni a Lokit, persze a védekezésünkre maximálisan odafigyelve.

www.lombardpapafc.hu

Soproni Liga, 17. forduló:
Pénteken játszották: Haladás–Kaposvár 2–1
Március 6., szombat
Győri ETO-Vasas 14:00
Nyíregyháza-Paks 14:00
Budapest Honvéd-MTK 14:00
Zalaegerszeg-Ferencváros 15:00 (tv: Sport1)
Diósgyőr-Videoton 17:00
Kecskemét-Újpest 17:30 (tv: Sport1)
Március 7., vasárnap:
Lombard Pápa-Debrecen 17:30 (tv: Sport2)

Az állás:

 

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Bezárt a Kerekerdő Élménypark
Bezárt a Kerekerdő Élménypark
Sok debreceni gyerek kedvenc helye volt.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
A cégcsoport érdekeltségein keresztül már Debrecenben is jelen van. Zöld és lakosságbarát.
Kiterjesztik a debreceni panelprogramot
Értékes városi ingatlanok eladásáról is döntöttek a képviselők.
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Innovációs Laboratóriumot avattak az NI Hungary debreceni telephelyén.
Hirdetés