Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Lisztesék elrontanák a Loki BL-főpróbáját

| 2009. 09. 10. | 19:17:19
A Soproni Liga 7. fordulójában a BL-főtáblás DVSC a Paks otthonába látogat. Lisztesék célja, hogy sok borsot törjenek a debreceniek orra alá.
Lisztesék elrontanák a Loki BL-főpróbáját
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nagy várakozás előzi meg Pakson a Loki pénteki vendégjátékát, minden bizonnyal telt ház előtt lép pályára a legjobb magyar csapat. A négyszeres bajnok, címvédő Debrecen három győztes meccsel a háta mögött érkezik, a Paks pedig három veretlenül megvívott találkozóval a háta mögött várja a Lokit.

– Gratulálni szeretnék a Debrecennek ahhoz, hogy bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe – kezdte Gellei Imre, a Paksi FC vezetőedzője. – Jövő szerdán a Liverpool otthonában bemutatkoznak a BL-ben, bizonyosan főpróbának tekintik a paksi találkozót. A múltban rendre kevés gólos meccseket vívtunk a Lokival, most is szeretnénk megnehezíteni a dolgukat. Nem tudjuk, hogy milyen csapattal érkeznek, de olyan, hogy tartalék, az ő esetükben nincs, hiszen Herczeg András kollégám akár két hasonló erősségű tizenegyet is pályára tud küldeni. Nálunk a jó eredményeknek köszönhetően jó a hangulat, mindenki várja a DVSC elleni találkozót.

– Nincs könnyű dolgom a csapat összeállításánél, hiszen mindenki remek munkát végzett, érthetően szeretne ott lenni a legjobb magyar klub ellen a pályán – folytatta Gellei Imre. – A fiatalok is egyre inkább helyet követelnek maguknak a szűk keretben – ez jó, mert minden játékost dupla erőbedobásra késztet a pozíciója megtartásáért.

www.teol.hu

Korábban írtuk:
Vissza a rendes kerékvágásba
Bolondokháza a Lokinál
Mellfogdosás egyetlen gólért

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
A cégcsoport érdekeltségein keresztül már Debrecenben is jelen van. Zöld és lakosságbarát.
Kiterjesztik a debreceni panelprogramot
Értékes városi ingatlanok eladásáról is döntöttek a képviselők.
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Innovációs Laboratóriumot avattak az NI Hungary debreceni telephelyén.
Hirdetés