Hirdetés
Követte a halálba a kollégáját
| 2009. 11. 27. | 16:14:07
Hihetetlen és egyszerre szörnyű halálesetek miatt vonul be a sporttörténelembe az Abádszalók–Jánoshida megyei I. osztályú ifjúsági focimeccs.
Mint azt már a Cívishír is hírül adta, november 7-én, az Abádszalók–Jánoshida megyei I. osztályú ifjúsági labdarúgó-mérkőzés után a hazaiak edzője, Mérten János a pályán összeesett, az orvosok pedig már nem tudták megmenteni az életét.
A szoljon.hu most döbbenetes hírt közölt oldalán: a jánoshidai fiatalok edzője, Rédei István mindössze 17 nappal élte túl kollégáját, ugyanis november 24-én, 53 esztendős korában szívelégtelenség következtében elhunyt. Rédei Istvánt a Jászberényi Sportegyesület és a Jánoshidai SE is saját halottjának tekinti.
Hirdetés
Hirdetés
Olvasta már?
Elektromobilitás: muszáj lesz visszaereszkedni a földre
Kérdés, hogy ki dönt az irányról most, amikor fordulóponthoz érkeztünk, hangzott el a Debrecen Drive-on.
Négy debreceni házba törtek be, kettő fel is gyújtottak
A három férfi ügy a törvényszéken folytatódik.
Gazdaság
Két magyar bor is Trófea-díjat nyert a világ egyik legnagyobb versenyén
Több ezer bort neveztek a világ minden tájáról.
Hatvannyolcmilliót költ az egyetem az egyik könyvtárának felújítására
Modern olvasótermet kapnak a debreceni hallgatók.
Futópálya egyelőre nem épül Bojton, de rendbe tesznek több vízelvezetőt is
Egy kilométeren dolgoznak majd a szakemberek.
A debreceni cégcsoport tagja 3 milliárd forintot fektetett be
Elérte legmagasabb pontját az ipari csarnok épülete Szentgotthárdon.
Debrecen polgármestere a Lázár-féle Közlekedési Múzeumról
Papp László a Természettudományi Múzeumról is beszélt.
Pozitív pénzügyi mérleg a DVSC kézilabdázóinál
Az értékesítés tavalyi bevétele jóval meghaladta a 2022-es szintet.
Támogatott tartalom
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Óriási sikerrel zárult a hétvégi Budapest Mastercard Comic Con, amelyre minden eddiginél többen voltak kíváncsiak.
Szezonnyitás Hajdúszoboszlón: félárú akció az Aquaparkban!
Nyitva 12 és 16 óra között.
Gyermeknap a Zsuzsival
Az idén 142 éves erdei kisvasútja nagyszabású gyermeknapi programokkal kedveskedik utasainak.
A jogosítványszerzők legnagyobb félelme: kiderült, mitől tartanak leginkább
A szigorú vizsga azért fontos, mert később egy apró figyelmetlenség is okozhat balesetet.