Kondás: Uraltuk a mérkőzést
A DVSC 2-0-ra nyert a Cliftonville ellen, és ezzel bejutott a Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörébe, ahol a két évvel ezelőtti ellenfél, a fehérorosz BATE Boriszov vár rá. Kondás Elemér így értékelt a találkozó után.
- Nagyon örülünk a továbbjutásnak Hasonló meccset játszottunk, mint kint, csak ezúttal az ellenfelünknek nem volt helyzete, míg Belfastban mi magunk hoztunk össze neki néhányat. Végig uraltuk a mérkőzést, rengeteg helyzetünk volt, sok ki is maradt, de végül megnyertük a találkozót, egy lelkesen játszó ellenfelet győztünk le. A szünetben azt kértük a játékosoktól, hogy gyorsabban játszanak, bontsák meg a széleket, és indítsák a társakat, cselezzenek ki egy embert és jöjjenek a labdák a kapu elé. Az első gólnál Dalibor Volas jól befedezte a labdát, Mihelic pedig parádésan belőtte a szabadrúgást. Az a gól mindenféleképpen kellett ahhoz, hogy a csapat még nyugodtabban tudjon játszani – fogalmazott Kondás Elemér, a Loki vezetőedzője.
Tommy Breslin, az északírek vezetőedzője a DVSC-t méltatta, a saját csapatát bírálta.
- Nem úgy teljesítettünk, ahogy vártuk, talán hatással volt a játékunkra a hosszú utazás, de nem akarom erre fogni. A Debrecen támadott, jól futballozott, de erre is számítottunk. Az eredményt annak köszönhetjük, hogy elkövettünk néhány védekezési hibát, ami miatt hátrányba kerültünk és gólokat kaptunk. Bosszantó, hogy szabadrúgásból tudott vezetést szerezni ellenfelünk. Tíz emberrel már nem volt meg bennünk az erő és a lendület, hogy gólt érjünk el. Gratulálok a Debrecennek és sok sikert kívánok neki a következő körben – így a szimpatikus Breslin mester.