Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kampánycsendben futballozik a Loki

| 2010. 04. 06. | 13:51:31
Debrecen – A Loki-szurkoló számára már úgy tűnik, hogy ezer éve látta utoljára a kedvenceit hazai pályán futballozni. Szombaton végre piros-fehérbe borul a Nagyerdő!
Kampánycsendben futballozik a Loki
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A szinte egy hónapja tartó idegenbeli turnénak még nincs vége, a Loki ugyanis egy Ligakupa-meccs erejéig hivatalos a fővárosban. Mivel a Honvéd elleni találkozó abszolút tét nélküli – a DVSC az utolsó forduló eredményétől függetlenül megnyerte a csoportját, és döntőt vív –, nem is hozza lázba a drukkereket. Nagy pénzbe mernénk rá fogadni, hogy nem az első csapat utazik majd el Budapestre, illetve nem az, amelyik majd szombaton pályára lép itthon a Paks ellen.

A kispestiek sem veszik túl momolyan az összecsapást, nem is a Bozsik-stadionban, hanem egy műfüves edzőpályán rendezik meg a meccset, és nem 18 órától, ahogy azt eredetileg kiírták, hanem 14 órától, gyanítva, hogy nem sok néző lesz kíváncsi a küzdelemre.

A szombati összecsapás már sokkal inkább megmozgatja a Loki-hívek fantáziáját. Reméljük, a DVSC nem esett ki a ritmusból amiatt, hogy pénteken Nyíregyházán a reflektorok meghibásodása miatt elmaradt a Szpari elleni rangadó. A Paks az őszi formája alapján nem rettegett ellenfél, a Gellei-gárda még nem érezhette idén a győzelem édes ízét, három vereség mellett csak három döntetlenre volt képes.

Szombaton délután 15 órától kampánycsendben rendezik meg a találkozót, de nagyon reméljük, hogy azért nem honol majd csend a Nagyerdőn.

Soproni Liga, 22. forduló:

Április 9., péntek:
19:00: Újpest– ZTE (Duna TV)
Április 10., szombat:
15:00: DVSC–Paks (Sport 1)
16:30: Kecskemét–Honvéd
17:30: MTK–FTC (Sport 1)
18:00: Győr–Haladás
18:00: Kaposvár–Vasas
18:00: DVTK –Pápa
Április 11., vasárnap:
17:30 Videoton - Nyíregyháza (Sport 2)

Az állás:

 

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
A miniszterelnök beszédet mondott a Békemeneten.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Nemzetgazdasági Minisztérium: 2024-ben 5-6 százalékkal nőhet a reálbér
Tavaly a béremelkedés inkluzív módon valósult meg, hiszen az alacsonyabb keresetűek bére nagyobb ütemben növekedett.
Végre! Elkezdenék a Margit téri uszoda felújítását
Sok a munka. Kiírták a pályázatot.
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Munkagépek a Tócóskertben; valamit muszáj lesz kezdeni a leromlott parkolóházzal
Június végére elkészül a szervizút részbeni megújítása.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Támogatott tartalom
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
FIZETETT POLITIKAI TARTALOM. Kanizsay György Béla, az egyesület polgármesterjelöltje alapjaiban változtatná meg a fürdőváros működését.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.