Jótékonykodott a nagy Loki, rangadót játszik a kis Loki

A DVSC hivatalos honlapjának (dvsc.hu) beszámolója szerint a klub örömmel tett eleget annak a felkérésnek, hogy a DVSC-TEVA jótékonysági mérkőzést játsszon Sárospatak megyei I-es gárdája ellen, a bevételt pedig megkapják az árvízkárosultak. Közel félezren látogattak ki a Zrínyi úti sportpályára, ahol Loki-mezbe öltözött szurkolókat is lehetett látni, mivel a helyiek között sokan szimpatizálnak a DVSC-vel..
A csapatok bevonulásakor az évszázad mérkőzéséként konferálták fel a meccset, hiszen egy többszörös bajnokcsapat, amely a BL-t is megjárta, még soha nem lépett pályára Sárospatakon. A szervező megköszönte, hogy a debreceni csapat igent mondott a felkérésre. Külön kiemelte, hogy a Loki játékosai és edzői is megvásárolták a belépőt.
A DVSC-TEVA a Malinauskas – Bernáth, Simac, Szűcs, Fodor – Dombi, Pavlovics, Szakály, Yannick – Tóth L., Coulibaly összeállításban kezdett, a második félidőben pályára lépett még Verpecz, Nagy Z., Mijadinoszki, Fodor, Kulcsár, Ramos, Burics, Angyal és Szilágyi G. A találkozó végül 8-1-es Loki-győzelemmel zárult, Tóth Lajos háromszor talált be, a fiatal csatár mellett Pavlovics, Coulibaly, Yannick és Burics volt eredményes, illetve gólt rúgott büntetőből a kapus Malinauskas, aki a tizenegyesrúgás jogáért megverekedett Yannick-kal - persze a csetepatét koránt sem kellett komolyan venni. A csapat az esemény zárásaként a Rákóczi-várban található reneszánsz étterembe volt hivatalos, ahol mindenki megvacsorázott.
NB II-es rangadó Debrecenben
A DVSC-DEAC esetében nem ilyen örömteliek a hírek: az előző két idényben NB II-es ezüstérmet szerzett kis Loki az idei bajnokságban még nem tudott nyerni, három forduló után mindössze egy döntetlent ért el a Kondás-csapat. A DVSC-DEAC szombaton 16.30-kor a REAC együttesét látja vendégül az Egyetemi Sporttelepen. A fővárosiak egy döntetlennel, majd egy vereséggel kezdték a szezont, a legutóbbi fordulóban szerezték meg az első győzelmet, holott feljutási terveik vannak. A mieink Mezőkövesden 1-0-ra kikaptak, majd 1-1-et játszottak a Cegléd ellen. Múlt héten, Orosházán beleszaladtak egy 4-1-es vereségbe.
- Valóban nem úgy kezdtük a bajnokságot, ahogy szerettük volna – nyilatkozta a klub honlapjának Kondás Elemér, a DVSC-DEAC vezetőedzője. – Arra készülünk, hogy a REAC ellen begyűjtsük az első győzelmünket, véleményem szerint a játékosok is ennek szellemében lépnek pályára. Biztos, hogy jó mérkőzés lesz, mert a rákospalotai együttes jó erőkből áll, nem is olyan régen még az élvonalban voltak érdekeltek, és ismét meg szeretnék kísérelni a feljutást - jellemezte az ellenfelet Kondás mester, bízva abban, hogy a "kicsik" szombaton nagyok lesznek. Nemsokára kiderül...
















































