Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ez a magyar stadion is gyönyörű lesz!

| 2015. 01. 29. | 16:05:03
No nem annyira, mint a debreceni, de egy kisebb városnak megteszi.
Ez a magyar stadion is gyönyörű lesz!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Bemutatták a 9,6 milliárd forintos beruházással 2016 végéig felépülő Haladás labdarúgóstadion és multifunkcionális sportkomlexum látványtervét csütörtökön, a városi közgyűlés ülésén a képviselők kérdezhették a tervezőket, később pedig sajtótájékoztatón számoltak be a részletekről.

Vígh László, a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. vezérigazgató-helyettese a sajtótájékoztatón elmondta: az engedélyes tervek másfél hónap múlva, a kiviteli tervek pedig a nyár elejére készülhetnek el; ezt követően írják ki a közbeszerzési pályázatot, az év végén adják át a területet a kiválasztott kivitelezőnek, maga az építkezés pedig becsléseik szerint 12-13 hónapot vesz igénybe.

Úgy vélte, az épület "nagyon egyedi lesz", a tervezők véleménye szerint jól, megfelelő érzékenységgel illesztették be azt a környezetébe, amely a Rohonci úton lakóövezetben és több más sportlétesítmény - például a városi fedett uszoda - szomszédságában található. Vígh László hangsúlyozta: az épületben minden olyan sportág helyet kap, amely azt eddig is használta, a koncepció elkészítésébe bevonták a szakosztályok és a szurkolói közösség képviselőit is.

A sportkomplexum belsejében két kézilabdapálya méretű területet egyszerre lehet majd használni, az egyikhez egy 500 fős lelátót is építenek  - mondta. Hangsúlyozta: a tömegsport, az utánpótlás képviselői is igénybe vehetik a többfunkciós épületet, amelyben több kondicionáló terem, külön futófolyosó, számos öltöző, kiszolgáló helyiség és raktár is létesül.

A labdarúgóstadion 9-10 ezer fő befogadására lesz alkalmas, így teljesíti az UEFA 4-es előírásokat.

Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere impozánsnak nevezte a bemutatott látványtervet, majd a város római eredetére utalva azt mondta, nem véletlen, hogy az egykori stadionok, amfiteátrumok maradványait máig csodálja az utókor.

A sajtótájékoztatón Vígh László szólt még az Illés Akadémia 2,5  milliárd forintos bővítéséről is, amely szintén költségvetési forrásból valósul meg, 2016 végéig. Ez a fejlesztés négy nagyméretű füves, egy világítással és lelátóval is ellátott műfüves pálya kiépítését, valamint 56 kétágyas szobát, tantermeket, tanári szobákat és kiszolgáló helyiségeket magába foglaló épület megépítését tartalmazza.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
A miniszterelnök beszédet mondott a Békemeneten.
Hirdetés
Hirdetés
Nemzetgazdasági Minisztérium: 2024-ben 5-6 százalékkal nőhet a reálbér
Nemzetgazdasági Minisztérium: 2024-ben 5-6 százalékkal nőhet a reálbér
Tavaly a béremelkedés inkluzív módon valósult meg, hiszen az alacsonyabb keresetűek bére nagyobb ütemben növekedett.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Végre! Elkezdenék a Margit téri uszoda felújítását
Sok a munka. Kiírták a pályázatot.
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Munkagépek a Tócóskertben; valamit muszáj lesz kezdeni a leromlott parkolóházzal
Június végére elkészül a szervizút részbeni megújítása.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Támogatott tartalom
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
FIZETETT POLITIKAI TARTALOM. Kanizsay György Béla, az egyesület polgármesterjelöltje alapjaiban változtatná meg a fürdőváros működését.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.