Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ez a BATE, nem az a BATE

| 2014. 07. 24. | 19:12:23
A Debrecen elleni gólszerzők még megvannak, de a sztárok távoztak.
Ez a BATE, nem az a BATE
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ez a BATE már nem az a csapat, mint amelyikkel két éve összecsapott a hajdúsági együttes - olvasható a DVSC honlapjának a fehéroroszokat bemutató cikkében. Emlékezetes, két évvel ezelőtt a BATE 3-1-gyel verte ki a Lokit ugyancsak a Bajnokok Ligája selejtező harmadik körében.

Egyrészt az akkori sikeredző, Viktor Goncsarenko manapság már az orosz Premjer Ligás Kuban Krasznodar alkalmazásában áll, az ő helyét az addigi másodedző, a 39 éves Andrej Jermakovics foglalta el a tízszeres bajnoknál. Másrészt a „gyárosoknál” - miután kiszórták az összes sztárjátékosukat - egy új csapatot kellett építenie Jermakovics mesternek. Ez pedig embert próbáló feladat lehetett. Főleg úgy, hogy gyakorlatilag majdnem a komplett védelmük távozott. Kezdésként a kapus, Gorbunov Görögországba, az Atromitoszba tette át a székhelyét, pótlására a Neman Grodno portását, Cherniket igazolták le idén januárban, de a kapus nagyon bizonytalannak tűnt az albánok elleni visszavágón, mivel a kapott gólnál nemes egyszerűséggel bevédte Radas löketét. A védőfalukat pedig gyakorlatilag Törökországba árusították ki, így Radkovot a Genclerbirligi, Simicet a Kayserispor vitte, míg Bordacsev az orosz Tom Tomszkban folytatta pályafutását. A két legnagyobb sztárja is búcsút intett a BATE-nak, mivel a korábbi Arsenal és Barca játékos, Alekszandr Hleb idén januárban szintén a Süperligbe, a Torku Konyasporba szerződött, míg a brazil gyökerekkel büszkélkedő honosított Renan Bressan egy nagy vargabetűt beírt, mire a kazah kirakatcsapathoz került, mert előtte szerencsét próbált az orosz Alanija Vladikavkaznál, de nem ízlett számára ez a pontvadászat - olvasható a dvsc.hu-n.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Jól haladnak a közterületi munkák Hajdúszoboszlón
Jól haladnak a közterületi munkák Hajdúszoboszlón
Térköveznek, parkolókat alakítanak ki, rendbe teszik a kosárlabdapályát.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Újabb üzemanyagárstop jöhet
A jövő héten kiderül, hogy a kormány mit lép.
Debreceni szakképzés: sikeres együttműködés a Manz Hungary Kft.-vel
A vállalat és a szakképzési centrum egymásra talált.
A gazdaság növekedéséről beszélt a nemzetgazdasági miniszter Debrecenben
Nagy Márton szerint a magyar gazdaságnak lételeme, hogy a járműiparban sikerüljön az elektromos átállás.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A Magyar Nemzeti Cirkusz világsztárokkal mutatja be jubileumi műsorát.