Elképesztő! A Vasas-Debrecen is bunda volt?
A 2009. április 19-én rendezett Vasas–Debrecen bajnoki labdarúgó-mérkőzésen is manipulált eredmény született, míg az öt nappal későbbi Újpest–Honvéd találkozón 20 ezer eurót fizettek a fogadási maffia tagjai a nekik kedvező eredményért – írta szerdai számában a Népszava Volker Talarowskira, a bochumi bíróság szóvivőjére hivatkozva.
Az ominózus Vasas-Loki két éve 3-1-es debreceni sikerrel végződött a 23. fordulóban, a papírformának megfelelően. Azon a meccsen az azóta már Olaszországban futballozó Rudolf Gergely duplájával szerzett biztos előnyt a DVSC, majd szépített a Vasas (idézet a tudósításból: a B. Tóth felrúgása miatt megítélt szabadrúgásra Polekszics jött ki, és egy nagyon rossz mozdulattal beleöklözött a labdába, amely a saját kapujába vágódott. Öngól!) A mérkőzést a 70. percben Szilágyi gólja döntötte el. A találkozón a DVSC az alábbi összeállításban szerepelt: Polekszics - Bernáth, Katona, Mészáros N., Leo - Dombi (Rezes 64.), Czvitkovics, Varga J., Fodor - Oláh L., (Szilágyi 56.), Rudolf (Szakály 85.).
Az eddigi információk szerint a Lokinak legalább 5 meccsét érinti a bundaügy vádirata: a Fiorentina elleni hazai BL-meccset (3-4), a Young Boys elleni UEFA-kupa mérkőzéseket (1-4, 2-3), egy itthoni, 3-1-es győzelmet hozó bajnokit 2009 tavaszáról és a most szóba került, angyalföldi találkozót. A hozzáállás kétféle van és lehet: az egyik szerint "nem zörög a haraszt...", a másik szerint "ki akarják nyírni a Lokit". Mindenki döntse el, szerinte melyik áll közelebb a valósághoz...