Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Egymilliót ér az első Loki-gól!

| 2009. 10. 18. | 11:11:07
Debrecen – A Nemzeti Sport 1 millió forintot ajánl fel annak a futballistának, aki a Loki első gólját szerzi a Bajnokok Ligájában.
Egymilliót ér az első Loki-gól!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Sokat, majdnem másfél évtizedet kellett várni arra, hogy a Ferencváros BL-szereplése után ismét legyen magyar csapat Európa legrangosabb, klubcsapatok számára kiírt sorozatában. Az elmúlt tizennégy évben csak irigykedve nézhettük, ahogyan a világ futballjának legnagyobb csillagai telt ház előtt játszanak fantasztikus mérkőzéseket, s csak titkon álmodoztunk arról, hogy valamikor talán ismét közöttük lehetnek a mieink is. Ez az álom már megvalósult, egy másik azonban még nem.

Gólörömöt ugyan már gyakorolt a debreceni szurkolótábor – a Loki-drukkerek 0–4 után „megünnepeltek" négy, képzeletbeli gólt a Lyon elleni hazai mérkőzésen –, de még várat magára az első valódi hajdúsági találat a BL-főtáblán. Reméljük, kedden a Puskás Ferenc Stadionban, a Fiorentina ellen már feliratkozik Herczeg András csapatának valamely játékosa az eredményjelzőre. A gól ugyanis egyúttal egymillió forintot is ér majd a szerzőjének.

A Nemzeti Sport az október 18-án indított akciójában 1 millió forintot ajánl fel annak a futballistának, aki a debreceni csapat első gólját szerzi – akár a Fiorentina ellen, akár a következő csoportmérkőzéseken.

A lap célja, hogy ezzel a különleges felajánlással ösztönözze a játékosokat és a magyar sikereket, valamint közvetítse az egész ország és minden Loki-drukker buzdítását.
www.nso.hu

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Szomorú szezonvég: csak nyolcadik a Debrecen
Szomorú szezonvég: csak nyolcadik a Debrecen
A DEAC kosarasai ennél jóval sikeresebb szezonra számítottak.
Gazdaság
Debrecen haszonélvezője a kormány iparosítási politikájának - így a kormánybiztos
Nem véletlen, hogy a Mercedes és a BMW is itt építkezik.
Új típusú képzés üzletembereknek Debrecenben
A tervek szerint szeptemberben induló képzésre előreláthatólag augusztustól lehet majd jelentkezni.
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Támogatott tartalom
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Furka Andrea a Richter Érdemérem különdíját kapta. .
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Ismét festmény- és műtárgyárverést tartanak Debrecenben.
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
A Betone kiderítette, elveheti-e az AI az kreatív szakemberek munkáját.