Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Edzőváltás Győrben is

| 2014. 10. 31. | 17:28:15
Debreceni szakember is tagja az új stábnak.
Edzőváltás Győrben is
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Távozott posztjáról Horváth Ferenc, a Győri ETO FC labdarúgócsapatának vezetőedzője. A klub honlapján megjelent pénteki közlemény szerint a szakemberrel, valamint Szamosi Tamás és Sütő Szilárd edzőkkel közös megegyezéssel bontottak szerződést.

Az első csapat felkészítését Fórián Zsolt, Tokody Tibor, Igor Nicsenko, Jordi Illa Solé és Tőkés László irányítja. Fórián Zsolt nyáron Debrecenből szerződött a Győri ETO-hoz! Irányította a DVSC második csapatát, majd több utánpótlás csapatnál is dolgozott, és ő volt a szakmai vezetője a 6-13 éves korosztálynak.

Horváth Ferenc januárban vette át a csapat irányítását, amellyel az elmúlt szezonban egy nagy hajrá végén ezüstérmet szerzett, a bajnok Debrecennel azonos pontszámmal, de rosszabb gólkülönbséggel zárt az együttes. Az OTP Bank Liga mostani idényében viszont csalódást keltően szerepeltek a győriek, ugyanis 12 fordulót követően mindössze négy győzelemmel, három döntetlennel és öt vereséggel csak a nyolcadik helyen állnak, ráadásul hét közben a Magyar Kupában a másodosztályú Gyirmót ellenében is búcsúztak.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Öt éve történt a Hableány-katasztrófa a Dunán
Öt éve történt a Hableány-katasztrófa a Dunán
A rendőrök koszorú vízrebocsátásával rótták le kegyeletüket az áldozatok előtt.
Hirdetés
Hirdetés
Hajdúszoboszlón is lesz campusa a Debreceni Egyetemnek
Hajdúszoboszlón is lesz campusa a Debreceni Egyetemnek
A hírt a fürdőváros vezetője jelentette be.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.
Szakítanának a fenntarthatatlanná vált gyakorlattal a reformátusok a Püspöki palotában
Ha minden úgy megy tovább, ahogy eddig, az összes ingatlan elértéktelenedik – érvelnek.
Támogatott tartalom
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Óriási sikerrel zárult a hétvégi Budapest Mastercard Comic Con, amelyre minden eddiginél többen voltak kíváncsiak.
A debreceni cégcsoport tagja 3 milliárd forintot fektetett be
A debreceni cégcsoport tagja 3 milliárd forintot fektetett be
Elérte legmagasabb pontját az ipari csarnok épülete Szentgotthárdon.