Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Dolgozik bennünk a vágy: verjük meg a Vasast!

| 2009. 10. 16. | 13:57:56
Debrecen – Két hét szünet után lép ismét pályára a Loki, de ezúttal sem a legerősebb összeállításban. Nagyon reméljük, a válogatottak nélkül is terem babér Angyalföldön (péntek, 17.00, tv: Sport1)
Dolgozik bennünk a vágy: verjük meg a Vasast!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ahogy azt már megszokhattuk, a Loki most is alaposan felforgatott csapattal áll ki a Vasas ellen. Nem játszik a három válogatottunk, akik szerdán este végig a pályán voltak Dániában. Rudolfot ugyan lecserélték, de csak a hajrában, így tulajdonképpen ugyanannyi kilométer van a lábában, mint Varga Józsefnek és Bodnár Lászlónak. Herczeg András klubmenedzsernek a DVSC első számú kapusát, Polekszicset is nelkülöznie kell, miután a montenegrói válogatott hálóját őrizte Dublinban, ahol a balkániak kibekkelték a 0–0-át a pótselejtezős írek ellen.

– Nagyon fontos lenne számunkra, hogy a Vasas ellen jó eredményt érjünk el, még a válogatottak nélkül is – mondta Herczeg DVSC hivatalos honlapján. – A Vasas képes bravúros győzelmekre, de váratlan vereségekbe is beleszaladt már. Nem tudjuk, hogy most melyik arcát mutatja majd az angyalföldi csapat, mindenesetre azt szeretném, ha mi a jobbikat mutatnánk, mert ez azt jelenti, hogy jó teljesítményt nyújtunk, és akkor az eredmény is olyan lesz, mint amilyet szeretnénk.

A tabella hetedik helyén tanyázó Vasas rossz kezdés után magára talált a bajnokságban, olyannyira, hogy az MTK-t és a Ferencvárost is megleckéztette hazai pályán. Ez mindenképpen tiszteletre méltó, de furcsa lenne, ha ettől megijednének a debreceniek, akik még a válogatottjaik nélkül is sokkal jobb erőt képviselnek, mint a Vasas és az általa legyőzött riválisok együttvéve. A győzelmen kívül tehát minden más eredmény kudarccal érne fel a debreceni szurkolók számára, és minden bizonnyal a szakmai stáb, illetve a játékosok sem gondolják másképp.

A DVSC-re amúgy igencsak  ráférne egy idegenbeli győzelem, mert vendégként nem igazán kápráztattak el bennünket a kedvenceink, akik Diósgyőrben kikaptak, Kaposváron ikszeltek és csak Pakson nyertek, tehát még ötvenszázalékos mérleggel sem büszkélkehetnek.

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Úgy tűnik, ismét jégeső verheti el Debrecent
Úgy tűnik, ismét jégeső verheti el Debrecent
Felhőszakadásra kell számítani.
Hirdetés
Hirdetés
Szakképzés: Ladányban éppen úgy, mint Debrecenben
Szakképzés: Ladányban éppen úgy, mint Debrecenben
A legkorszerűbb technikával, technológiával ismerkedhetnek a szakmát tanulók.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Nemzetgazdasági Minisztérium: 2024-ben 5-6 százalékkal nőhet a reálbér
Tavaly a béremelkedés inkluzív módon valósult meg, hiszen az alacsonyabb keresetűek bére nagyobb ütemben növekedett.
Végre! Elkezdenék a Margit téri uszoda felújítását
Sok a munka. Kiírták a pályázatot.
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Munkagépek a Tócóskertben; valamit muszáj lesz kezdeni a leromlott parkolóházzal
Június végére elkészül a szervizút részbeni megújítása.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Támogatott tartalom
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
FIZETETT POLITIKAI TARTALOM. Kanizsay György Béla, az egyesület polgármesterjelöltje alapjaiban változtatná meg a fürdőváros működését.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.