Dél-Afrika már a múlt, immár Brazília a téma
Marcia Lins, Rio állam sport- és turisztikai ügyekért felelős államtitkára az O'Globo című lapnak elmondta, hogy a renoválási munkálatok idén augusztusban kezdődnek és 2012 decemberében fejeződnek be, vagyis az aréna készen fog állni a 2014-es világbajnokságot megelőző hivatalos főpróbára, az 2013-as Konföderációs Kupára. A költségek várhatóan 393 millió dollárt (88,8 milliárd forint) tesznek ki.
Az 1950-es világbajnokságra épült stadionban jelenlegi állapotában 82 ezer néző foglalhat helyet, a felújítás után viszont 90 ezer férőhelyes lesz. A Maracana stadiont 1998-ban védett műemlékké nyilvánították. Ebben rendezték az 1950-es világbajnokság döntőjét, melyen meglepetésre Uruguay legyőzte Brazíliát. A 2014-es finálénak is a Maracana ad majd otthont.