Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Debrecenre hagyták a döntést

| 2010. 03. 23. | 21:03:09
Budapest – A hazai pálya és az idegenben szerzett gól előnyével várjuk a Magyar Kupa elődöntőjének a visszavágóját, a Bozsik-stadionban nagyot birkóztak a csapatok, de nem dőlt el semmi.
Debrecenre hagyták a döntést
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A legutóbbi DVSC–Honvédon győztes gólt szerző Adamo Coulibaly most a kezdőben kapott helyet, a Haladás ellen eredményes Feczesin Róbert pedig kispados sem volt. Herczeg András ezen túl is megkeverte rendesen a lapjait, hiszen alapemberek helyett fiatal reménységeknek (Bódi, Rezes, Korhut, Spitzmüller) adott helyet a kezdő tizenegyben.

A Honvéd mestere a találkozó előtt azt mondta, nem fognak fejvesztve támadni, mert az a legfontosabb szempont, hogy ne kapjanak gólt. Ehhez képest már az első másodpercekben meleg helyzettel kellett szembesülniük a hajdúságiaknak, hiszen nekik esett a hazai gárda. Aztán kiegyenlítődött a meccs, de továbbra is a hazaiak előtt adódtak nagyobb lehetőségek, a vendégeknél csak egy távoli Spitzmüller-bombát jegyezhettünk fel, mint komoly lehetőséget a gólszerzésre. A Honvéd előtt Debreceni, majd Bajner révén is ziccert hibázott, így a félidő 0–0-ás eredménye a Lokira nézve volt hízelgő.

A második félidőben többet birtokolta a labdát a DVSC, de helyzetig egyszerűen nem jutott el. Szépen felálltak a fiúk a Honvéd-térfélen, majd rendre elvesztették a labdát. Hiányzott az ötlet. A hazaiak előtt egy nagy helyzet adódott, miután Pantics rossz helyre öklözött egy beadást . A Loki kapus az ismétlést már fogta, jóvá téve a hibáját. A 81. percben a debreceniek úgy szereztek vezetést, hogy Szilágyi Honvéd-bekktől, Jancsuktól kapott gólpasszt, öt méterről pedig nem habozott, a hálóba vágta a játékszert (0–1). A kispesti gárdában volt annyi, hogy egyenlíteni tudjon: egy perccel a vége előtt egy bal oldali beadásnál Pantics beragadt, a teljes Loki-vedelem leblokkolt, Abraham pedig a kapuba fejelt (89. perc: 1–1)

A visszavágót április 13-án játsszák Debrecenben. A másik ágon a ZTE az Újpesttel csap össze. Az első meccset szerdán vívják (tv: Sport1, 18 óra, élő).

Labdarúgó Magyar Kupa, elődöntő, első mérkőzés:
Honvéd–DVSC 1–1 (0–0).
Bozsik-stadion, 1500 néző. Vezette Iványi (Albert, Medovarszki)
Honvéd: Tóth I. - Takács, Cuerda, Debreceni, Jancsuk - Abbas, Horváth A. (Vukmir 64.), Coira (Moreira 82.), Hajdú – Bajner (Vólent 87.), Abraham
DVSC
: Pantics – Szélesi, Komlósi, Fodor, Korhut – Bódi (Vinicius 68.), Spitzmüller, Kiss, Rezes – Coulibaly (Kardos 86.), Yannick (Szilágyi 56.)
Gól: Szilágyi (81.), Abraham (89.)
Sárga lap: Horváth A. (45.), Vukmir (66.), Kiss Z. (80.)

Mesterszemmel

Massimo Morales: – Nagyon jó meccset játszottunk a Debrecennel, az első félidőben több gólszerzési lehetőségünk is adódott, kár, hogy ezeket nem értékesítettük. A második félidőben feljött a Debrecen, és kaptunk egy szerencsétlen gólt kaptunk.
Herczeg András: – Bosszús vagyok, mert a végén egy nagyon buta hibánkat kihasználva egyenlített a Honvéd. megnyerhettük volna a meccset. A Honvéd jó csapat, masszív, agresszív gárda. Nem lesz egyszerű a visszavágó.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Könnyít a kormány a nagykategóriás jogosítványszerzésen
Könnyít a kormány a nagykategóriás jogosítványszerzésen
Korábban a CE kategóriás jogosítványt csak befejezett C-jogosítvány birtokában lehetett megszerezni.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Fitneszeszközök és pingpongasztal is lehet a szoboszlói parkban
A Szilfákalja utcai szervizutat is korszerűsíthetik.
Ismert emberek segítették a milliárdost a vádemelés elkerülésében?
Távozik a pártelnök, leépítések a Gattyán-féle cégbirodalomhoz tartozó szerkesztőségben.
A kánikula nem játék - munkavédelmi ellenőrzéseket tartanak
A szabadban dolgozók számára különösen nagy az egészségi és biztonsági kockázat.
Nagy változás történhet két ebesi utcában
Közbeszerzést írt ki az önkormányzat.
Otthonfelújítási program: több részlet is napvilágot látott
Nyolc helyett legfeljebb tizenkét év lesz a futamidő, de más újdonságot is elárultak.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Képzőművészeti, irodalmi és zenei tehetségfejlesztéstől volt hangos az Irinyi
Képzőművészeti, irodalmi és zenei tehetségfejlesztéstől volt hangos az Irinyi
Élményalapú ismeretbővítés és a kikapcsolódás a Debreceni Szakképzési Centrum intézményében.
Debrecenben 75 ezer tojásból készül rántotta
Debrecenben 75 ezer tojásból készül rántotta
A világ legnagyobb tojásrántottájával vár minden debrecenit a piacvezető Tranzit Csoport.
Hungarospa: indul a főszezon!
Hungarospa: indul a főszezon!
A Prémium Zóna és a csúszdapark nyitása alkalmából akció!
BSZC: tanév végi elismeréseket adtak át Hajdúszoboszlón
BSZC: tanév végi elismeréseket adtak át Hajdúszoboszlón
Diákokat és pedagógusokat is díjaztak.