Coulibaly maradhat Debrecenben!
![Coulibaly maradhat Debrecenben!](https://civishir.hu:10013/media/9c58b84a-a7b8-49f9-8046-7527879b0e53.jpg?size=850)
Bár a teljes magyar sajtó eligazolta már a debreceniek ászát a Lokiból, sőt a Győr és a Videoton nem titkolt szándéka megszerezni a játékost, a Cívishír úgy értesült, hogy Adamo Coulibaly és a DVSC minden részletben megállapodott, szóban már megegyeztek a hosszabításról és a felek hamarosan írásban is rögzítik a megállapodást. Ráadásul a Cívishír információi szerint, az nso.hu által megszellőztetett MTK-s Zsidai átigazolása mellett további kék-fehér játékosok megszerzése is tervben van a DVSC-nél, sőt nagy az esély, hogy az osztrák ajánlattal rendelkező Varga József is marad legalább egy évig Debrecenben.
Úgy tudjuk, a város- és a klubvezetés eltökélt szándéka, hogy egy ütőképes és a bajnoki győzelemre esélyes játékoskeret álljon össze a következő szezonra, mert, ne feledjük, 2014 áprilisában egy új húszezres stadiont kell majd nézőkkel megtölteni. Ez pedig egy középcsapattal nem fog menni...
A Loki reagált
A dvsc.hu szerint a DVSC a jelenlegi anyagi lehetőségeihez mérten megtette ajánlatát a játékos számára. A csatár elmondása szerint Magyarországról és külföldről is kapott ettől jobb lehetőséget, ennek ellenére nem zárkózott el attól, hogy Debrecenben folytassa pályafutását, de gondolkodási időt kért, és a nyári szabadságról való visszatérése után kíván végleges választ adni a jövőjével kapcsolatban – írják.
![Bálák lángolnak Hortobágy külterületén Bálák lángolnak Hortobágy külterületén](https://civishir.hu:10013/media/dbdcd2c3-9181-48a7-8bf2-1614cf4aa2c3.jpg)
![Tűz: Tégláson csaptak fel a lángok Tűz: Tégláson csaptak fel a lángok](https://civishir.hu:10013/media/dd6b8c57-9857-4ef8-8c37-747bc2f18f0f.jpg)
![MCC FIT: soha ennyien még nem jelentkeztek képzésre MCC FIT: soha ennyien még nem jelentkeztek képzésre](https://civishir.hu:10013/media/27edfe68-d51b-44c4-be36-65ab9e094ea6.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)