Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Böőr Zoltán lejjebb ment egy osztállyal

| 2011. 09. 05. | 18:35:15
Budapest – A korábbi debreceni kedvenc, Böőr Zoltán az NB II-es REAC-ban kötött ki, miután közös megegyezéssel szerződést bontott az Újpesttel.
Böőr Zoltán lejjebb ment egy osztállyal
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Bár az átigazolási időszak már véget ért, klub nélküli játékost igazolni továbbra is lehet. A pepsifoci.hu azt írja, hogy a sárga-kékeknél folytatja pályafutását a legutóbb Újpesten szerepelt, korábbi válogatott Böőr Zoltán, valamint a legutóbb Máltán alkalmazásban álló kapus, Szentpéteri Viktor is. Utóbbi már megjárta Rákospalotát, Finnország, az MTK és a már említett szigetország érintésével tért vissza egykori együtteséhez. A REAC három forduló után hat ponttal áll a Keleti csoportban.

Az Újpest FC labdarúgócsapata a múlt héten a hivatalos honlapján jelentette be, hogy közös megegyezéssel felbontották a középpályás Böőr Zoltán kontraktusát, aki ezáltal szabadon igazolhatóvá vált. A 33 éves középpályás 2010 nyarán két évre szerződött az Újpest FC-hez. A 2010/2011-es szezonban 21 mérkőzésen lépett pályára és 3 gólt szerzett. A jelenlegi, a 2011/2012-es idényben 5 mérkőzésen 284 percet töltött a pályán.

Böőr Zoltán debreceni születésű labdarúgó. A DVSC-ben több mint 250 mérkőzésen lépett pályára. Tagja volt a 2005-ös, majd a 2006-os és a 2007-es bajnokcsapatnak is, közben megjárta a török Manisasport. Debrecenből 2007-ben Győrbe igazolt, majd az újpesti állomás előtt volt még a Nyíregyháza játékosa is, bár a Szpariban egy meccset sem játszott, a felkészülés során ugyanis térdszalagszakadást szenvedett. Egyébkét többször bajlódott súlyos sérüléssel. A válogatottban Gellei Imre szövetségi kapitány alatt mutatkozhatott be, majd később Lothar Matthäus is számított rá. 21 mérkőzésen egy gólt szerzett, azt egyet a San Marino elleni EB-selejtezőn lőtte 2003. június 11-én.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Háború és béke: telefonon tárgyalt Orbán és Zelenszkij
Háború és béke: telefonon tárgyalt Orbán és Zelenszkij
A kétoldalú konzultációkat folytatni fogják.
Ingyenes lesz a múzeum a berettyóújfaluiaknak
Ingyenes lesz a múzeum a berettyóújfaluiaknak
Több helyi látogató, erősebb kötödés a városhoz.
Gazdaság
Tízmilliós bírságot kapott az UNION
Rendszerszintű hiányosságot állapítottak meg.
Debrecen haszonélvezője a kormány iparosítási politikájának - így a kormánybiztos
Nem véletlen, hogy a Mercedes és a BMW is itt építkezik.
Új típusú képzés üzletembereknek Debrecenben
A tervek szerint szeptemberben induló képzésre előreláthatólag augusztustól lehet majd jelentkezni.
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Támogatott tartalom
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Fészekleső túra, madárgyűrűzés, interaktív foglalkozás és erdei túra is lesz.
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Furka Andrea a Richter Érdemérem különdíját kapta. .
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Ismét festmény- és műtárgyárverést tartanak Debrecenben.
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
A Betone kiderítette, elveheti-e az AI az kreatív szakemberek munkáját.