Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Bodnár helyett Szélesi

| 2009. 08. 31. | 22:25:51
Debrecen – A halálos balesete miatt a szereplést lemondó Bodnár László helyett az újdonsült klubtárs, Szélesi Zoltán készülhet a világbajnoki selejtezőkre.
Bodnár helyett Szélesi
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A válogatott felkészülésének hivatalos programját Erwin Koeman sajtótájékoztatója nyitotta meg. A szövetségi kapitány elmondta, hogy az állandónak számító kerettagok közül a sérült Vanczák Vilmos és Vaskó Tamás hiányzik, valamint Fülöp Márton is kisebb sérüléssel bajlódik, de ő eljött, s elképzelhető, hogy az orvosi stáb hathatós közreműködésével szombatra felépül. Gaál Miklós csapata, az Amkar Perm hétfőn még bajnokit játszik, ezért ő kedden csatlakozik társaihoz. Erwin Koeman bejelentette, hogy a védők hiányzása miatt meghívta a keretbe Szélesi Zoltánt, aki vasárnap szerződött Debrecenbe.

Természetesen szóba került Bodnár László péntek esti tragikus, halálos kimenetelű közlekedési balesete is. A kapitány elmondta, beszélt Bodnárral, aki úgy nyilatkozott: minden szempontból jobb, ha most nem csatlakozik a kerethez.

– Megértem őt, úgy érzem, jó döntést hozott, most nincs olyan állapotban, hogy a játékra tudjon koncentrálni - fogalmazott Erwin Koeman. – Felkészülésünk kezdete nem optimális, de természetesen igyekszünk a lehető legjobban ráhangolódni a meccsekre azokkal a futballistákkal, akik a rendelkezésünkre állnak. Nagy a teher, de nem csak rajtunk, hanem riválisainkon is, hiszen például ha a dánok nem nyernek szombaton, mi pedig igen, máris ott leszünk a sarkukban.

A magyar válogatott sorsdöntő vb-selejtezőkre készül: szombaton Svédország (Puskás-stadion, 20 óra), jövő szerdán pedig Portugália (Puskás-stadion, 20.45) lesz az ellenfél. Szerdán 13.30-kor Bajnai Gordon miniszterelnök látogatja meg a csapatot

A válogatott kerete

Kapusok: Babos Gábor (NEC Nijmegen), Fülöp Márton (Sunderland), Király Gábor (1860 München), Köteles László (Racing Genk)
Védők: Fehér Csaba (NAC Breda), Juhász Roland (Anderlecht), Tímár Krisztián (Plymouth), Gyepes Gábor (Cardiff City), Bodor Boldizsár (Roda JC), Gaál Miklós (Amkar Perm), Szélesi Zoltán (DVSC-TEVA)
Középpályások: Huszti Szabolcs (Zenit), Dzsudzsák Balázs (PSV Eindhoven), Halmosi Péter (Hull City), Gera Zoltán (Fulham), Hajnal Tamás (Borussia Dortmund), Vadócz Krisztián (Osasuna),
Tóth Balázs (Racing Genk), Dárdai Pál (Hertha BSC), Buzsáky Ákos (Queen's Park Rangers)
Támadók: Torghelle Sándor (Augsburg), Rudolf Gergely (DVSC-TEVA), Priskin Tamás (Ipswich Town)

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Egy kis inspiráció a fesztiválstílushoz – így érdemes nekifogni
Egy kis inspiráció a fesztiválstílushoz – így érdemes nekifogni
Itt az idő a ruhatár felfrissítésére, mégpedig trendi kellemmel vegyítve.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Végre! Elkezdenék a Margit téri uszoda felújítását
Sok a munka. Kiírták a pályázatot.
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Munkagépek a Tócóskertben; valamit muszáj lesz kezdeni a leromlott parkolóházzal
Június végére elkészül a szervizút részbeni megújítása.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.
Támogatott tartalom
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
FIZETETT POLITIKAI TARTALOM. Kanizsay György Béla, az egyesület polgármesterjelöltje alapjaiban változtatná meg a fürdőváros működését.
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Óriási sikerrel zárult a hétvégi Budapest Mastercard Comic Con, amelyre minden eddiginél többen voltak kíváncsiak.