Hirdetés
BL: egy játékos két csapatban is játszhat
| 2010. 03. 24. | 17:39:26
Nyon - A következő európai kupaszezonban a labdarúgóknak lehetőségük lesz arra, hogy egy idényen belül akár két különböző csapatban is pályára lépjenek a BL-ben vagy az EL-ben.
A kontinentális szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága szerdán úgy határozott, hogy azok a játékosok, akik klubjukkal érdekeltek valamelyik sorozat selejtezőjében, ám elbuknak, a későbbiekben pedig eligazolnak egy olyan együtteshez, amely szintén szerepel a versengésben, akkor a korábbi szabállyal ellentétben ott is pályára léphetnek.
Ugyanakkor a januári átigazolási időszakban érkezők közül továbbra is csak három futballistát szabad majd nevezni az európai kupasorozatokba, s közülük csak egy olyan játékos lehet, aki az adott idény elején már szerepelt valamelyik viadal selejtezőjében.
Forrás: MTI
Hirdetés
Hirdetés
Olvasta már?
Két magyar bor is Trófea-díjat nyert a világ egyik legnagyobb versenyén
Több ezer bort neveztek a világ minden tájáról.
Több mint 50 új parkolót létesítenének Berettyóújfaluban
A Dózsa György utcai áruház előtti teret átépítenék.
Gazdaság
Hatvannyolcmilliót költ az egyetem az egyik könyvtárának felújítására
Modern olvasótermet kapnak a debreceni hallgatók.
Futópálya egyelőre nem épül Bojton, de rendbe tesznek több vízelvezetőt is
Egy kilométeren dolgoznak majd a szakemberek.
A debreceni cégcsoport tagja 3 milliárd forintot fektetett be
Elérte legmagasabb pontját az ipari csarnok épülete Szentgotthárdon.
Debrecen polgármestere a Lázár-féle Közlekedési Múzeumról
Papp László a Természettudományi Múzeumról is beszélt.
Pozitív pénzügyi mérleg a DVSC kézilabdázóinál
Az értékesítés tavalyi bevétele jóval meghaladta a 2022-es szintet.
Papp László: fennállásának legjobb eredményét érte el a Debreceni Vagyonkezelő Zrt.
Az adózás előtti eredmény 4,76 milliárd forint.
Támogatott tartalom
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Óriási sikerrel zárult a hétvégi Budapest Mastercard Comic Con, amelyre minden eddiginél többen voltak kíváncsiak.
Szezonnyitás Hajdúszoboszlón: félárú akció az Aquaparkban!
Nyitva 12 és 16 óra között.
Gyermeknap a Zsuzsival
Az idén 142 éves erdei kisvasútja nagyszabású gyermeknapi programokkal kedveskedik utasainak.
A jogosítványszerzők legnagyobb félelme: kiderült, mitől tartanak leginkább
A szigorú vizsga azért fontos, mert később egy apró figyelmetlenség is okozhat balesetet.