Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Balogh edzőjét lapátra tették

| 2010. 01. 29. | 21:42:24
Edinburgh – A debreceni Balogh János csapatának magyar trénere, László Csaba tavaly még az év edzője volt Skóciában, de pénteken fel kellett álnia a Hearts kispadjáról.
Balogh edzőjét lapátra tették
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A skót csapat hivatalos honlapján szűkszavú közleményben tudatta a válást:

„A mai napon László Csaba azonnali hatállyal távozott a Hearts együttesétől. A klub megkezdte utódja keresését, hogy mihamarabb új szakvezetője legyen a csapatnak.”

Egyelőre nem tudni, hogy a viszonylag gyengébb bajnoki szereplés, vagy a tulajdonossal való vitája áll-e László távozásának hátterében. Angol lapértesülések szerint a szakvezetőt kirúgta a klub tulajdonosa, a litván Vladimir Romanov.

A Hearts a magyar edző irányításával az előző szezonban a harmadik helyen végzett, az idei kiírásban jelenleg az ötödik a csapat. A skót együttestől a bravúros szereplés után egy gárdára való játékos távozott, így Lászlónak gyakorlatilag egy teljesen új csapatot kellett felépítenie.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Nyolc utca kap szilárd burkolatot Sárrétudvariban
Nyolc utca kap szilárd burkolatot Sárrétudvariban
A beruházás 265 millió forintba kerül.
Hirdetés
Hirdetés
Felvették az Európai Néppártba a Tisza Pártot
Felvették az Európai Néppártba a Tisza Pártot
Hét magyar képviselője lesz az Európai Parlament legnépesebb frakciójának.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Könnyít a kormány a nagykategóriás jogosítványszerzésen
Korábban a CE kategóriás jogosítványt csak befejezett C-jogosítvány birtokában lehetett megszerezni.
Fitneszeszközök és pingpongasztal is lehet a szoboszlói parkban
A Szilfákalja utcai szervizutat is korszerűsíthetik.
Ismert emberek segítették a milliárdost a vádemelés elkerülésében?
Távozik a pártelnök, leépítések a Gattyán-féle cégbirodalomhoz tartozó szerkesztőségben.
A kánikula nem játék - munkavédelmi ellenőrzéseket tartanak
A szabadban dolgozók számára különösen nagy az egészségi és biztonsági kockázat.
Nagy változás történhet két ebesi utcában
Közbeszerzést írt ki az önkormányzat.
Otthonfelújítási program: több részlet is napvilágot látott
Nyolc helyett legfeljebb tizenkét év lesz a futamidő, de más újdonságot is elárultak.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Képzőművészeti, irodalmi és zenei tehetségfejlesztéstől volt hangos az Irinyi
Képzőművészeti, irodalmi és zenei tehetségfejlesztéstől volt hangos az Irinyi
Élményalapú ismeretbővítés és a kikapcsolódás a Debreceni Szakképzési Centrum intézményében.
Debrecenben 75 ezer tojásból készül rántotta
Debrecenben 75 ezer tojásból készül rántotta
A világ legnagyobb tojásrántottájával vár minden debrecenit a piacvezető Tranzit Csoport.
Hungarospa: indul a főszezon!
Hungarospa: indul a főszezon!
A Prémium Zóna és a csúszdapark nyitása alkalmából akció!
BSZC: tanév végi elismeréseket adtak át Hajdúszoboszlón
BSZC: tanév végi elismeréseket adtak át Hajdúszoboszlón
Diákokat és pedagógusokat is díjaztak.