Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az újvárosiak végleg megtanulták Hofi örökbecsűjét

| 2014. 09. 01. | 10:19:07
A mérkőzés akkor kezdődik, amikor a bíró belefúj a sípjába.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A labdarúgó NB II-ben két vereséggel rajtoló Balmazújváros számára létfontosságú volt a vasárnapi Vasas elleni hazai derbi, kár, hogy egy-két játékos nem érezte át ennek súlyát. Az első félidőben mintha az öltözőben maradt volna a hazai gárda, a Vasas uralta a játékot, két Ferenczi fejessel és közben egy Remili-góllal már hárommal ment a fővárosi gárda. Ráadásul a félidő végén Demjén teljesen feleslegesen szabálytalankodott az ellenfél tizenhatosánál, s miután második sárgáját is megkapta, mehetett is zuhanyozni.

A második félidőben egy teljesne más felfogású Újváros jött ki a pályára, a félidő elején előbb Batizi-Pócsi, majd Virágh szerzett gólt, sőt az emberhátrányban játszó hazaiak rohamoztak, ám a 62. percben Ádám lehűtötte a kedélyeket. A Balmazújváros a hátralévő időben még tisztességgel próbálkozott, de ez már nem változtatott az eredményen, újabb vereséget gyűjtöttek be a hajdúságiak.

A tabélla végén álló Balmazújváros kedden a Mezőkövesdet fogadja Ligakupa-találkozón, míg szombaton újra hazai pályán játszik; a Siófok látogat Balmazújvárosra.

LABDARÚGÓ NB II, 3. FORDULÓ
Balmazújváros - Vasas 2–4 (0–3)
Balmazújváros, 1000 néző. V: Lovas
Balmazújváros: Szalma – Vachtler, Bakos, Papp F., Németh Á. – Batizi Pócsi, Kónya – Demjén, Kiss L. (Kállai, 73.), Virágh A. (Angyal, 81.) – Belényesi (Sigér, a szünetben)
Vasas: Németh G. – Görgényi, Grúz, Tamás, Hajdú (Polényi, 72.)– Berecz, Vida – Nagy D. (Menyhárt, 76.), Ádám, Remili (Takács K., 82.) – Ferenczi
Gólszerő: Ferenczi (0–1) a 16., Remili (0–2) a 23., Ferenczi (0–3) a 33., Batizi Pócsi (1–3) a 47., Virágh A. (2–3) az 53., Ádám (2–4) a 62. percben
Kiállítva: Demjén (második sárga lap után) a 38., Vachtler  a 90. percben, illetve Takács K. 90. percben.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Nagy Márton: szükség van a kínai kapcsolatokra
Azt mondta, erősíteni kell a két ország közötti együttműködést.
Tervezhetik a debreceni óriás kamionparkolót
Az egyik cég négyszer annyit kért volna a munkáért, mint a nyertes.
Támogatott tartalom
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Furka Andrea a Richter Érdemérem különdíját kapta. .
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Ismét festmény- és műtárgyárverést tartanak Debrecenben.
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
A Betone kiderítette, elveheti-e az AI az kreatív szakemberek munkáját.