Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A volt Loki-főnök takarít Újpesten

| 2011. 07. 21. | 12:34:42
Budapest – Kovács Zoltán után mások is lapátra kerülhetnek az Újpest labdarúgócsapatánál – árulta el Bartha Csaba, aki jó ismerősünk, hiszen mifelénk is „sportigazgatóskodott”.
A volt Loki-főnök takarít Újpesten
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az Újpest FC labdarúgócsapata szerdán közleményben tudatta, egyoldalúan szerződést bontott a klub egykori csatárával, a sportigazgatóként dolgozó Kovács Zoltánnal. Bartha Csaba ügyvezető igazgató azzal indokolta Kovács menesztését, hogy a klub olyan embert keres, aki megfelel a klubvezetés által meghatározott kívánalmaknak. Konkrétumokat nem tudtunk meg, „ravaszul” úgy hárította el a kérdést, hogy ha elmondaná, milyen embert keresnek, akkor kiderülne, Kovács Zoltán miben nem felelt meg. Az Origónak Bartha azt mondta, ez a klub belügye.

A sportvezető kinevezését követően jelezte, a klub hibáit látva biztosan lesznek még változtatások. Ennek egyik lépése Kovács Zoltán menesztése, és további személycserék várhatók a következő napokban, mondta Bartha.

Bartha Csaba két évig volt a DVSC sportigazgatója. Két bajnoki cím, a BL- és az EL-csoportkörben való szereplés után távozott. Információnk szerint nem volt sem a szakmai stáb, sem a játékoskeret kedvence – mi legalábbis jót nem hallottunk róla – és a városban azt is beszélték, hogy összekülönbözött Szima Gábor klubtulajdonossal, azért kellett mennie januárban.

– Sok helyről hallottam, hogy összevesztem Szima Gáborral, meg hogy nézeteltérésem volt Herczeg Andrással. Nem tudok ilyenről beszámolni, sőt a távozásom óta hetente beszélünk telefonon, ha pedig van rá lehetőségünk, személyesen is találkozunk. Azért jöttem el Debrecenből, mert a tulajdonos az új szakmai stáb felállásával egy másik pozíciót szeretett volna felajánlani nekem. Az új stáb nagyon kevés információval rendelkezett a klub életéről, ez a pozíció pedig visszalépés lett volna számomra. Herczeg András mellett tudtam, hogy mit vállalok, az érkező menedzsmentet viszont nem ismertem, ezért távoztam Debrecenből – fogalmazott a hajralilak.hu-nak adott interjújában a sportvezető.
 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Polgáron évente legalább két utca aszfaltja újul meg
Polgáron évente legalább két utca aszfaltja újul meg
Mindezt saját megtakarításából fedezi a város.
Hirdetés
Hirdetés
Kosz, rágcsálók nyomai a földön: bezárattak egy nagyerdei éttermet
Kosz, rágcsálók nyomai a földön: bezárattak egy nagyerdei éttermet
Súlyos hiányosságokat tárt fel a Nébih ellenőrzése.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.
Szakítanának a fenntarthatatlanná vált gyakorlattal a reformátusok a Püspöki palotában
Ha minden úgy megy tovább, ahogy eddig, az összes ingatlan elértéktelenedik – érvelnek.
Támogatott tartalom
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Óriási sikerrel zárult a hétvégi Budapest Mastercard Comic Con, amelyre minden eddiginél többen voltak kíváncsiak.
A debreceni cégcsoport tagja 3 milliárd forintot fektetett be
A debreceni cégcsoport tagja 3 milliárd forintot fektetett be
Elérte legmagasabb pontját az ipari csarnok épülete Szentgotthárdon.