Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Loki urát is meglepte a nagy zakó

| 2014. 04. 14. | 17:01:17
<p>Ami nem meglepő, hiszen regnálása alatt magyar csapattól öt gólt még nem kaptak a debreceniek.</p>
A Loki urát is meglepte a nagy zakó
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nem várt vereségbe szaladt bele a Loki szombaton, az MTK otthonában. Szima Gábor, a DVSC-TEVA  elnöke szerint minden csapat életében előfordul ilyen mérkőzés. Nem akarja felmenteni a játékosokat, de úgy véli, előre kell tekinteni, mert nagyon fontos találkozók várnak ránk.

- Egyszer minden sorozat megszakad, de az MTK elleni vereség nem csak azért volt fájó, mert tizenöt bajnoki mérkőzés óta tartó veretlenségi szériát hagytunk magunk mögött, hanem azért is, mert nagyon sok gólt kaptunk, amihez a szurkolóink nincsenek hozzászokva – fogalmazott Szima Gábor klubja honlapjának. - Az elmúlt tizenkét évben, amióta én vagyok a DVSC elnöke, egyetlen magyar sorozatban, tehát sem a bajnokságban, sem a Magyar Kupában,  sem a Ligakupában nem kaptunk öt gólt. Sőt, azon a több mint ötven nemzetközi mérkőzésen – amelyeken olyan nagy klubok ellen is pályára léptünk, mint a Liverpool, Manchester United, Hajduk Split, Basel, Sampdoria, Fiorentina, Lyon, Sahtar Doneck, PSV Eindhoven, Brugge – csak kétszer fordult elő, hogy öt gólt kapott csapatunk: egy alkalommal Firenzében a Fiorentina ellen, egyszer a Puskás Ferenc Stadionban a Metaliszk Harkiv ellen. A felsorolt tények miatt is volt meglepő mindenki számára, hogy szombaton ilyen sokszor zördült meg a hálónk.

A DVSC-TEVA elnökét a csapat MTK elleni mérkőzésen nyújtott teljesítményéről is kérdezték.

- Véleményem szerint a játék képe alapján nem volt ilyen különbség a két csapat között. A semleges szurkolók egy rendkívül jó összecsapást láthattak. Az MTK minden megingásunkat kihasznált, mi pedig jó néhány nagy helyzetet kihagytunk. Minden csapat életében előfordul ilyen mérkőzés. Nem akarjuk felmenteni a játékosokat, sokkal koncentráltabban, figyelmesebben kellett volna futballozni, de azt gondolom, előre kell nézni, mert nagyon fontos meccsek állnak előttünk a bajnokságban és a két kupasorozatban. A történteken minél hamarabb túl kell lépnünk, és csak az előttünk álló feladatra kell koncentrálnunk. Bízunk benne, hogy szurkolóink a botlástól függetlenül kitartanak a csapat mellett, hiszen nagy szükségünk van a támogatásukra.

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Autó és motor ütközött Balmazújvárosban
Autó és motor ütközött Balmazújvárosban
A Daru-Csegei utcában történt a baleset.
Hirdetés
Hirdetés
Ismert emberek segítették a milliárdost a vádemelés elkerülésében?
Ismert emberek segítették a milliárdost a vádemelés elkerülésében?
Távozik a pártelnök, leépítések a Gattyán-féle cégbirodalomhoz tartozó szerkesztőségben.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
A kánikula nem játék - munkavédelmi ellenőrzéseket tartanak
A szabadban dolgozók számára különösen nagy az egészségi és biztonsági kockázat.
Nagy változás történhet két ebesi utcában
Közbeszerzést írt ki az önkormányzat.
Otthonfelújítási program: több részlet is napvilágot látott
Nyolc helyett legfeljebb tizenkét év lesz a futamidő, de más újdonságot is elárultak.
Debrecenben 75 ezer tojásból készül rántotta
A világ legnagyobb tojásrántottájával vár minden debrecenit a piacvezető Tranzit Csoport.
Loki és CATL – nincs napirenden a téma
Viszont Debrecenben is aktív a támogatásokban a kínai akkumulátorgyár.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Hungarospa: indul a főszezon!
Hungarospa: indul a főszezon!
A Prémium Zóna és a csúszdapark nyitása alkalmából akció!
BSZC: tanév végi elismeréseket adtak át Hajdúszoboszlón
BSZC: tanév végi elismeréseket adtak át Hajdúszoboszlón
Diákokat és pedagógusokat is díjaztak.
Erdőfürdő, éjszakai túra, csillagles – izgalmas programokkal készül a Zsuzsi
Erdőfürdő, éjszakai túra, csillagles – izgalmas programokkal készül a Zsuzsi
Különleges, természetközeli időtöltés a Hármashegyi-erdőben.
Debreceni óvodásokért dolgoztak a XANGA munkatársai
Debreceni óvodásokért dolgoztak a XANGA munkatársai
Az ingatlanfejlesztő és -üzemeltető cégnél egy áramszünet miatt újragondolták a munkanapot.