A kis Loki itthon játszik és győzni akar
A debreceni fiatalok javítani készülnek, hiszen a legutóbbi fordulóban Kazincbarcikán 4-1-es vereséget szenvedtek.
- Egy olyan mérkőzés volt, amikor az ellenfélnek minden bejött, ráadásul létszámhátrányban is futballoztunk – nyilatkozta a klub honlapjának Kondás Elemér, a kis Loki vezetőedzője. - Kicsit fáradtabban is mozogtak a srácok, hiszen azon héten az már a harmadik mérkőzésük volt. Ennek ellenére szorosabbá lehetett volna tenni a mérkőzést, ha jobban koncentrálunk, de sajnos így alakult. Itt az új feladat, szombaton a Ceglédet fogadjuk, hazai pályán mindenképpen nyerni szeretnénk. A többi csapattal ellentétben a Cegléd nagy változáson nem ment át a téli szezonban. Eddig háromszor találkoztunk velük, kétszer nyertünk, egyszer ikszeltünk, reméljük, most ismét megszerezzük a három pontot - mondta a szimpatikus mester.
A DEAC-pályán rendezendő találkozóra a belépés ingyenes.