Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A DVSC egyik BL-meccse is bundagyanús?

| 2010. 05. 20. | 02:12:22
Debrecen – A német sajtó információi szerint a szövetség a DVSC legalább nyolc játékosát hallgatta ki, egy játékosügynök is gyanúba keveredett, a klub több meccsét is vizsgálják.
A DVSC egyik BL-meccse is bundagyanús?
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A német ARD televíziós csatorna FAKT című műsorának információja szerint "legalább egy mérkőzés" bundagyanússá vált a labdarúgó Bajnokok Ligája mostani idényében, az MDR tv pedig úgy tudja: a Debrecen egyik meccsét vizsgálja az európai szövetség (UEFA). Az információk alapján múlt szombaton az UEFA fegyelmi bizottsága "a Debrecen legalább nyolc játékosát" kihallgatta Budapesten, egy játékosügynök is gyanúba keveredett. A FAKT szerint a klub több meccsét is vizsgálják.

Horváth Béla, a DVSC technikai vezetője a dpa német hírügynökség megkeresésére szerdán este azt mondta: semmit nem tud erről az ügyről. A német hírügynökségnek UEFA-t egyelőre nem sikerült elérnie.

A magyar bajnok Debrecen 2009 őszén története során először szerepelhetett a BL főtábláján, ahol nyeretlen maradt a Fiorentina, az Olympique Lyon és az FC Liverpool ellen. A selejtezőben a svéd Kalmar, az észt Levadia Tallinn és a bolgár Levszki Szófia volt a csapat ellenfele.

Az UEFA a nemzetközi bundabotránnyal összefüggésben vizsgálódik egy másik, korábbi debreceni mérkőzéssel kapcsolatban is: május elején több játékost kihallgattak a Young Boys elleni, 2008-as UEFA Kupa-selejtező miatt, melyet a svájci csapat 7-3-as összesítéssel nyert. A debreceniek rutinellenőrzésnek nevezték azt a vizsgálatot.

A tavaly novemberben kirobbant európai botránnyal kapcsolatban eddig egyetlen magyar érdekeltségű nemzetközi kupameccset nevezett meg az UEFA, a Fenerbahce–Budapest Honvéd (5-1) Európa Liga-selejtezőt. Az ügyet kirobbantó bochumi ügyészség korábbi tájékoztatása szerint a 200 érintett találkozóból 13 magyar bajnoki meccs.

MTI, Index

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Focisérülésből csontdaganat – összefognak Derecskén
Focisérülésből csontdaganat – összefognak Derecskén
Egy fiatal konyári apa vágya egy protézis.
Patinás egylet ellen mutatkozik be a DVSC
Patinás egylet ellen mutatkozik be a DVSC
A bécsiek is a negyedik helyen végeztek a bajnokságban, akárcsak a debreceniek.
Igent mondott a DEAC csatárának párja
Igent mondott a DEAC csatárának párja
Kreisz Brúnó megkérte barátnője kezét.
Labdarúgó-vb: spanyol, portugál és svájci továbbjutás
Labdarúgó-vb: spanyol, portugál és svájci továbbjutás
A legjobb 16 között folytatódik a világbajnokság.
DVSC-nevelésekkel erősített a DEAC
DVSC-nevelésekkel erősített a DEAC
A debreceni csapat ifjú titánokat igazolt.
Finn szélsőt venne a Debrecen, és ez nem hoki!
Finn szélsőt venne a Debrecen, és ez nem hoki!
Sajtóinformációk szerint megkérik az árát.
Labdarúgó-vb: német és holland búcsú
Labdarúgó-vb: német és holland búcsú
Brazília nehezen, de továbbjutott.
Már Ausztriában a debreceniek
Már Ausztriában a debreceniek
Elkezdődött az edzőtábor.
Labdarúgó-vb: a franciák a fő esélyesek
Labdarúgó-vb: a franciák a fő esélyesek
Egy szuperszámítógép szerint legalábbis.
BL-győztest igazolt a Debrecen
BL-győztest igazolt a Debrecen
A spanyol játékos a Barcelona akadémiáján nevelkedett.
Kozák Lucán kifogott a hetedik
Kozák Lucán kifogott a hetedik
A debreceni sprinter a szabadtéri szezonban eddig sokat versenyzett.
Hirdetés
Tüntetés és követelések a debreceni városházánál
Tüntetés és követelések a debreceni városházánál
Kozma Éva: hiteles a polgármester aggodalma vagy csak a lehetséges előrehozott választásra készül?
Hirdetés
Hirdetés
Magyar Péter most Áder Jánost „találta meg”
Magyar Péter most Áder Jánost „találta meg”
A volt köztársasági elnök reagált.
Focisérülésből csontdaganat – összefognak Derecskén
Focisérülésből csontdaganat – összefognak Derecskén
Egy fiatal konyári apa vágya egy protézis.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Sokan várnak bekötésre – megnyílt a pályázat
Sokan várnak bekötésre – megnyílt a pályázat
A fejlesztésekkel több megújuló energiát kapcsolnak a rendszerbe - közölte a miniszter.
Kánikula: enyhítenek az állatok szenvedésén
Kánikula: enyhítenek az állatok szenvedésén
Hatékony és biztos hűsítést nyíújtanak az állatoknak.
Debreceni ügy: a MÁV cáfol
Debreceni ügy: a MÁV cáfol
A panasz szerint a buszsofőr nem állt meg a kánikulában egy 13 éves lánynak.
Patinás egylet ellen mutatkozik be a DVSC
Patinás egylet ellen mutatkozik be a DVSC
A bécsiek is a negyedik helyen végeztek a bajnokságban, akárcsak a debreceniek.
Gazdaság
Erős félévet produkált az autópiac Magyarországon
Kiemelkedő a bővülés az elektromos autók szegmensében.
Korszerűbb utak és biztonságosabb közlekedés Polgáron
Az új támogatási forma beruházásai egyszerre javítják a közlekedést és a közszolgáltatások színvonalát.
Új vezérigazgató a HUNÉP Zrt-nél
Az új vezetés célja a stabil működés, a szakmai folytonosság és a változó ügyfélelvárásokhoz való alkalmazkodás.
Nemzetközi elitcsapattal magyarázkodik a debreceni Semcorp
A városvezető már nem látja őket szívesen Debrecenben.
Papp László: a Semcorp költözzön el!
A tevékenysége nemkívánatos Debrecenben – így a polgármester.
Fidesz: előre szólunk, ebből baj lesz
Csak a gazdaság fejlődését segítő költségvetést hajlandók támogatni.
Támogatott tartalom
Felnézek Fesztivál: megtelik a főtér reménnyel
Felnézek Fesztivál: megtelik a főtér reménnyel
Ahol a zene és a hit erejének segítségével közösségre találunk Debrecenben.
A tökéletes terasz a megfelelő burkolattal kezdődik
A tökéletes terasz a megfelelő burkolattal kezdődik
A Gulyás Tüzépen segítünk megtalálni a megfelelő választást.
Ingatlanértékesítőt keres az OTP Csoport
Ingatlanértékesítőt keres az OTP Csoport
Debrecenbe, Kürtös utcai irodájába keresi munkatársát az ingatlanközvetítő hálózat.
Csillagvonattal ünnepli 144. születésnapját a Zsuzsi
Csillagvonattal ünnepli 144. születésnapját a Zsuzsi
Különleges esti programok várják az egész családot júliusban.