Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A debreceni stadionnal magasra tették a lécet

| 2014. 12. 19. | 16:28:40
Most kevesebb pénzből kell maradandót alkotni!
A debreceni stadionnal magasra tették a lécet
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Korábban már beszámoltunk róla, de most lett hivatalos, hogy a Bord Építész Stúdió Kft. Bordás Péter vezető tervező által irányított alkotógárdája nyerte az MTK Hidegkuti Nándor labdarúgó-stadionjának fejlesztésére kiírt tervpályázat első díját. Ezt Görözdi György, a bírálóbizottság elnöke jelentette be a pályázat pénteki eredményhirdetésén. A többlépcsős előminősítés után 12 konzorcium - tíz magyar, egy spanyol és egy holland - munkáját értékelte a zsűri.

A tervek szerint az új Hidegkuti Stadionban a pályát kilencven fokkal elfordítják a jelenlegihez képest, így a Hungária körúttal lesz párhuzamos. A létesítményben 5220 ülőhelyet alakítanak ki, ebből 572 jut a vendégszurkolóknak.

Deutsch Tamás, az MTK elnöke az MTI kérdésére elmondta, hogy a létesítmény a stadion környezetének kialakításával együtt 4,5 milliárd forintból fog megvalósulni, ebből 3,9 milliárd az állami forrás. Az új aréna 2016. június végére készül el. Az elnök az eseményen hangsúlyozta: az új Hidegkuti Stadion jóval több lesz, mint egy sportlétesítmény és jóval több, mint egy stadion, hiszen abban közösségi és sportmúzeumi tereket is kialakítanak majd, és kulturális eseményeket is terveznek rendezni benne.

A győztes terv alapján a Hidegkuti Stadion területén egy szabványos méretű labdarúgópályát, valamint egy edzőpályát létesítenek. A Sport utcai létesítményben három gyakorlópályát, míg a Salgótarjáni úton egy szabványos és két kisebb méretű edzőpályát telepítenek. Az elképzelések szerint valamennyi pályát természetes fűvel fogják borítani.

A novemberi sajtótájékoztatón ismertetett további menetrend szerint 2015 januárjának második felében nyújtják be az építési terveket, február közepére várható a jogerős építési engedély, ezt követően nyílt közbeszerzési eljárásban választják ki a kivitelezőt, amellyel április közepén szerződnek.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Bezárt a Kerekerdő Élménypark
Bezárt a Kerekerdő Élménypark
Sok debreceni gyerek kedvenc helye volt.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
A cégcsoport érdekeltségein keresztül már Debrecenben is jelen van. Zöld és lakosságbarát.
Kiterjesztik a debreceni panelprogramot
Értékes városi ingatlanok eladásáról is döntöttek a képviselők.
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Hirdetés