Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nagysándortelep bombázója a középsúly királya!

| 2009. 12. 20. | 11:16:27
Debrecen – Egy felnőtt magyar bajnoki aranyérem kerül a DVSC karácsonyfája alá, és nem az elmúlt évek sikerkovácsa, Kalucza Norbert, hanem az ifjú csillag, Móna Imre jóvoltából.
Nagysándortelep bombázója a középsúly királya!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A DVSC négy bunyóst vonultatott fel a 86. ffelnőtt magyar bajnokság döntői során, ennél többre csak a Vasas volt képes. A papírforma alapján ketten pályáztak reális eséllyel a felnőtt magyar bajnoki címre, az olimpiát is megjárt, korábbi sokszoros bajnok Kalucza Norbert, illetve a felnőttek között az utóbbi esztendőben feltörni próbáló ifjú tehetség, Móna Imre.

Török János esetében azért nem lehettek vérmes reményeik a debrecenieknek, mert az ellenfél a sámsoni Varga Miklós volt, aki könnyúsúlyban abszolút az első ember Magyarországon. Deél Szabolcs sem számított favoritnak nehézsúlyban, mert azzal a Darmos Józseffel került szembe, aki már régóta edződik ebben a mezőnyben és a felnőttek között, nem mellesleg évek óta válogatott, míg a debreceni legény most próbálja bontogatni a szárnyait. Bejött, amire számítottunk: Török Jani szépen helytállt, de kikapott Vargától, mint ahogyan Deél is Darmostól. Idevág a közhely: az ezüst is szépen csillog!

Az olimpiai résztvevő Kaluczának viszont kifejezetten csúnyán mutat az ezüst az éremkollekciójában, mert azt reméltük, hogy „élve felfalja” a gyöngyösi Dobrádi Zsoltot a szorítóban, de nagy csatában 9–8-ra kikapott.
– Nem érdemelt Norbi vereséget – idézi a csalódott Deél István vezetőedzőt a debreceni klubja hivatalos honlapja. – A számtalan bevitt testütésére egyetlen pontot sem kapott, igaz, a harmadik menet végére kicsit elfáradt, ám Dodrádi még jobban, alig állt a lábán. Szerintem Norbi magabiztosan nyerte a döntőt. Ebben megerősítettek a mérkőzés után a kollégák véleményei is, a korábbi szövetségi kapitány, Balzsay Károly is Norbit látta győztesnek. Szomorú vagyok, sportolómnak járt volna az aranyérem.

A debreceni szomorúgságba Móna Imrének kellett boldogságot keverni a 75 kg-os fináléban. Móna tavaly is döntőzött, csak akkor legyőzte egy Harcsa Norbert nevű kiváló szombathelyi, aki ezúttal nem indult. Minden remény megvolt tehát arra, hogy a debreceni üljön fel a középsúly trónjára. Nagysándortelep bombázója ellentmondást nem tűrően küzdött a vasasos Vass ellen, és a második menetre megtörte. Móna még serdülőként szerzett egy Európa-bajnoki aranyérmet, és ezt a medált is kiteheti az ablakba!

A sámsoniak azért nem lehettek felhőtlenül boldogok, mert Európa-bajnoki bronzérmesük, Ungvári István simán kikapott a kecskeméti Lakatostól. Szupernehézsúlyban a debreceni Bernáth István nyert aranyat a Kispestnek, és immár vitathatalanul uralja ezt a kategóriát.


Felnőtt Egyéni Ökölvívó Országos Bajnokság, Kecskemét
Döntők

48 kg: Lakatos István (KSC) - Ungvári István (Hajdúsámson): 16-9
51 kg: Kalucza Norbert (DVSC) - Dobrádi Zsolt (Gyöngyös) 8-9
54 kg: Nagy Krisztián (Szolnok) - Lakatos Róbert (KSC) 8-11
57 kg: Ráth Miklós (Vasas) – Mihály János (Kiskunfélegyháza) 9-19
60 kg: Török János (DVSC) - Varga Miklós (Hajdúsámson): 4-14
64 kg: Klasz Árpád (Kispest) – Káté Gyula (Kispest): 3-10
69 kg: Bacskai Balázs (Vasas) - Korpics István (Nagykanizsa): 13-1
75 kg: Móna Imre (DVSC) - Vass Tamás (Vasas): döntő fölénnyel nyert Móna a 3. menetben.
81 kg: Portéka Tibor (Vecsés) - Szellő Imre (KSC): döntő fölénnyel nyert Szellő a 3. menetben
91 kg: Deél Szabolcs (DVSC) - Darmos József (Vasas): Döntő fölénnyel nyert Darmos a 2. menetben
+91 kg: Bernát István (Kispest) - Bouquet Bence (Vasas): piros sarok nyert, Bouquet Bencét leléptették sorozatos szabálytalanságok miatt.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Baleset a forgalmas debreceni kereszteződésben
Baleset a forgalmas debreceni kereszteződésben
A Vágóhíd utca és a Galamb utca találkozásánál két autó ütközött.
Hirdetés
Hirdetés
Vizsgálat indult Magyar Péter ellen
Vizsgálat indult Magyar Péter ellen
A Szuverenitásvédelmi Hivatal szerint felmerül a gyanú, hogy megpróbálják a törvényeket kijátszva befolyásolni a magyar választásokat.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Debreceni szakképzés: sikeres együttműködés a Manz Hungary Kft.-vel
A vállalat és a szakképzési centrum egymásra talált.
A gazdaság növekedéséről beszélt a nemzetgazdasági miniszter Debrecenben
Nagy Márton szerint a magyar gazdaságnak lételeme, hogy a járműiparban sikerüljön az elektromos átállás.
Földes két utcájában is aszfaltoznának
A vízelvezetést is megoldanák.
Európában a magyarok kapják a legolcsóbban az áramot és földgázt
Finn cég végzett összehasonlító felmérést.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
A legjobb dolgok sokszor pont abból sülnek ki, ha a régi jó megoldásokat az új tudással bővítjük.
Profibarkács.hu –  Az év 365 napjában Megbízható Bolt
Profibarkács.hu – Az év 365 napjában Megbízható Bolt
A 2022-es év után 2023-ban is az év minden napján kiérdemelte a Profibarkács.hu debreceni barkács webáruház a jól ismert Árukereső szolgáltató „Megbízható Bolt” minősítését.
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
A SPAR akcióiban rendszeresen találkozhatsz mentes és egészségtudatos termékekkel is!