Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Két magyar arany termett a Bocskain

| 2012. 02. 11. | 20:30:52
Debrecen - Hajdúsági szempontból most "karcsúra" sikeredett a Bocskai-emlékverseny, de a döntők napján két magyar azért megörvendeztette a teltházas publikumot.
Két magyar arany termett a Bocskain
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A hajdúsámsoni Ungvári István volt az egyetlen, aki szűkebb pátriánkból kiharcolta a döntőbe jutást, igaz nem kis szerencse révén. Az olimpiai bajnoki címvédő kínaival az elődöntőben találkozott volna a 49 kilós Ungvári, de az ázsiai átesett a súlyhatáron. A fináléban a világranglistavezető, higanymozgású koreai Sin Dzsong Hun várt a sámsoni Európa-bajnoki bronzérmesre. A két "apróság" közül a koreai egy fokozattal gyorsabb tempóban bokszolt, és korán előnyre is tett szert. Ungvári ment volna előre, de a fürge ázsiait nem mindig találta. Ezzel együtt Máté Attila tanítványa dicséretet érdemel, mert mindent megpróbált, ennyi tellett, ami nem rossz a világ egyik legjobbjával szemben.

Sokat kellett várni a következő magyar döntőre, de nem unatkoztunk. Parádés bunyót mutatott be a selejtezőben a DVSC-s Kaluczát verő Csang Jung, valamint az angol Thomas Stalker. Kalucza a veresége után meg is mondta, hogy a kínait senki nem állítja meg, a váltósúlyú brit pedig virtuóz bunyót mutatott be, sokan megelőlegeztünk neki egy profi világbajnoki címet is, természetesen csak a londoni olimpiai után. Érdemes lesz rá figyelni!

Bacskai Balázs nem csak hatékony, de szemre is tetszetős teljesítménnyel verte ellenfelét, a negyeddöntőben kétszeres világbajnokot verő Harcsa Zoltánnak azonban fejet kellett hajtania orosz ellenfele nagyobb tudása előtt. Darmos József is hajlongott, de nem a tisztelete jeléül, hanem védekezett. A harmadik menetben pedig ment előre és bődületes nagyokat ütött. A közönség űzte-hajtotta, fergeteges küzdelem alakult kia szorítóban. Darmos ledolgozta a hátrányát, és nyert, bár sokak szerint lejtett a hazai pálya.

Anthony Joshua nevét is tessék megjegyezni! A kétméteres angol fiatalember a legendás Lennox Lewist idéző boksszal seperte be a Bocskai elsőségét a szupernehézsúlyban, mégpedig úgy, hogy az elődöntőben az orosz Európa-bajnokot verte meg, a döntőben pedig egy 150 kilós üzbég "medvét" iskolázott le. No persze Joshua nem a semmiből jött Debrecenbe, a legutóbbi világbajnokságon ezüstérmet szerzett. Az olimpia után a nevét keressük a profik között, vélhetően a világbajnokok névsorában.

Az 56. Bocskai fergeteges csatákat hozott, aki lemaradt, bánhatja, de vigasztalja magát azzal, hogy egy év múlva ismét az amatőr boksz krémje vonul fel a cívisvárosban.

Az 56. Bocskai István ökölvívó emlékverseny szombati döntőiben:

49 kg:
Sin Dzsong Hun (dél-koreai)-Ungvári István 12-6
52 kg:
Csang Jung (kínai)-Sin Dong Mjung (dél-koreai) 21-11
56 kg:
Viszla Dalhajev (orosz)-Michal Zatorsky (szlovák) 14-9
60 kg:
Dmitrij Poljanszkij (orosz)-Fazlidin Gajbnazarov (üzbég) mérkőzés nélkül
64 kg:
Thomas Stalker (angol)-Vitalij Dunajcev (orosz) 24-9
69 kg:
Bacskai Balázs-Vasili Belous (moldáv) 18-8
75 kg:
Dmitrij Bivol (orosz)-Harcsa Zoltán 14-7
81 kg:
Nyikita Ivanov (orosz)-Fan Long Meng (kínai) 17-10
91 kg:
Darmos József-Rusztan Tulaganov (üzbég) 12-11
+91 kg:
Anthony Joshua (angol)-Szardor Abduljajev (üzbég), Abduljajev feladta a 3. menetben

Hirdetés
Hirdetés
További híreink
A hajdúszoboszlóiaké a vármegyei dicsőség
A hajdúszoboszlóiaké a vármegyei dicsőség
A nehézségek ellenére imponáló magabiztossággal nyerték a debreceni döntőt.
Magyar legenda a világszövetség alelnökjelöltje
Magyar legenda a világszövetség alelnökjelöltje
Kovács István sorsa a római kongresszuson dől el.
Hajdúhadház ökölvívó legendája, Gábor László
Hajdúhadház ökölvívó legendája, Gábor László
Fél évszázadon át nevelte a bajnokokat, és közösséget teremtett a sport köré.
Magyar mecénás és családja az áldozat Kenyában
Magyar mecénás és családja az áldozat Kenyában
A repülő október 28-án, kedden zuhant le.
Debrecenben küzdenek Európa legjobb karatékái
Debrecenben küzdenek Európa legjobb karatékái
A Főnixben rendezik az Európa-bajnokságot.
Birkózó-vb: megvan az első magyar érem
Birkózó-vb: megvan az első magyar érem
A kötöttfogásúak küzdelmében Fritsch Róbert szerezte.
A jövő bajnokai Hajdúhadházon mérik össze tudásukat
A jövő bajnokai Hajdúhadházon mérik össze tudásukat
Az U13 és U17 korosztály hadházi országos megmérettetése mérföldkő a magyar ökölvívásban - vélekedett Kovács István.
„Nőket” zártak ki, mert nem biztos, hogy nők
„Nőket” zártak ki, mert nem biztos, hogy nők
Kötelező nemi tesztet írtak elő.
Losonczi Dávid Európa-bajnok
Losonczi Dávid Európa-bajnok
Olimpiai címvédőt vert a döntőben.
Elhunyt az amerikai bokszlegenda
Elhunyt az amerikai bokszlegenda
Minden idők legidősebb nehézsúlyú világbajnoka lett.
Debreceni-hajdúhadházi diadal a Bocskain!
Debreceni-hajdúhadházi diadal a Bocskain!
Hat magyar siker született Debrecenben.
Bocskai-emlékverseny: megkezdődött a pofonparádé
Bocskai-emlékverseny: megkezdődött a pofonparádé
A debreceni torna március 15-ig, szombatig tart.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Debreceni örömhoki: a Csíkszereda is kipipálva
Debreceni örömhoki: a Csíkszereda is kipipálva
A debreceniek zsinórban hét bajnokit nyertek meg.
Hirdetés
Fehér karácsonyt legfeljebb a tévében látunk
Fehér karácsonyt legfeljebb a tévében látunk
Itt az előrejelzés karácsonyra.
Hirdetés
Hirdetés
DVSC: az új tulajdonossal új sportigazgató is érkezhet
DVSC: az új tulajdonossal új sportigazgató is érkezhet
Sajtóhírek szerint nagy változások várhatók Debrecenben.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
KSH: több mint 692 ezer a bruttó átlagkereset
Közölték az októberi adatokat.
Debrecen is ultragyors e-töltővel gazdagodik
A fejlesztések célja, hogy a vásárlók a decemberi, ünnepi időszakban is gyorsan és megbízhatóan tölthessék elektromos járműveiket.
De mi van az Nemzeti Oltóanyaggyárral?
Az influenzajárvány idején újra és újra felvetődik a debreceni vakcina-előállítás kérdése.
Változtatási tilalomról is határozott a közgyűlés
Gohér utca, Egyetem tér, Vekeri-tó – ezek is szóba kerültek az ülésen.
Támogatott tartalom
Berendezéseket cserélnének a Balmazújvárosi úton
Berendezéseket cserélnének a Balmazújvárosi úton
Műszakilag elavultak a meglévők. A Debreceni Vízmű Zrt. pályázata.
A csendes technológia
A csendes technológia
Hogyan változtatják meg a modern fűtési rendszerek az akusztikus komfortot?
Egyre több a megrendelés?
Egyre több a megrendelés?
Így támogathatod a növekedést a cég pénzügyeiben.
Fedezze fel Hajdúszoboszló adventi meglepetéseit!
Fedezze fel Hajdúszoboszló adventi meglepetéseit!
Szálláskedvezmények, gasztronómiai ajánlatok, családi és baráti kikapcsolódást kínáló programok.
Hirdetés
Hirdetés