Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Jogosítvány nélkül, más autójával okozott balesetet az ifjú magyar sztár

| 2013. 06. 12. | 10:15:45
A debreceni Bocskain még nagy volt az összhang, most Öcsi bácsi dobta őt!
Jogosítvány nélkül, más autójával okozott balesetet az ifjú magyar sztár
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A tavalyi olimpián ötödik, a mostani EB-n bronzérmes Harcsa Zoltán ökölvívó május elején okozott jogosítvány nélkül, más járművével autóbalesetet. Amint a Magyar Nemzetnek edzője, Szántó Imre elmondta, írt egy hivatalos levelet, amelyben jelezte, hogy nem dolgozik tovább Harcsával, és a szövetséggel sem, miután a MÖSZ vezetősége miatt nem tudott szankciókat alkalmazni 21 éves tanítványával szemben. Ahogy fogalmazott: így a hitelessége gyengült a versenyző és családja előtt, a bizalom pedig elveszett Harcsa és közte.

Csötönyi Sándor, a MÖSZ elnöke a keddi elnökségi ülés után az MTI-nek elmondta, nem érti, miért támadja őt és az elnökséget a kiváló tréner, s "műbalhénak" nevezte a kialakult helyzetet. "A mi feladatunk, hogy megteremtsük a versenyzők és edzőik számára a megfelelő körülményeket a nyugodt, eredményes munkához, s ezt mi mindig is megtettük Szántó Imrével és Harcsa Zoltánnal is, ezért sem értem ezt a támadást" - nyilatkozott Csötönyi. Hangsúlyozta, hogy Harcsával szemben az ösztöndíjmegvonással - mint lehetséges szankcióval - azért sem éltek, mert ez az egyetlen bevétele a fiatal öklözőnek, és nem akarja elveszíteni a sportág.

"Teljesen váratlanul ért ez az egész, úgyhogy nem tudom, mi lesz most. A mai újságból tudtam meg, hogy Öcsi bácsi (Szántó Imre) nem akar velem dolgozni. Kész tények elé vagyok állítva - mondta Harcsa az MTI-nek. - Tisztában vagyok vele, hogy óriási butaságot csináltam, s az anyagi és az erkölcsi felelősséget is vállalom az autóbalesetért, a kárt megtérítettem. Én már akkor ki akartam állni a nyilvánosság elé, de Öcsi bácsi lebeszélt róla, ezért sem értem, hogy ezt az ügyet miért kellett most így kirobbantani."

Harcsa, aki a szombaton zárult minszki Eb-n az elődöntőt kézsérülése miatt adta fel, s lett harmadik, az Eb után három-négy hét nyugodt pihenésre készült. "Most már nem lesz teljesen nyugodt az előttem álló időszak, az biztos - mondta. - A bal kezemben a kézközépcsont valószínűleg eltört, úgyhogy öt hétig mindenképpen pihentetni kell. Meglátjuk, mit hoz a jövő, az biztos, hogy most még a kialakult helyzettel kapcsolatban semmit sem tudok mondani."
 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Római tenisztorna: Bondár Anna a főtábla küszöbén
Római tenisztorna: Bondár Anna a főtábla küszöbén
Bejutott a selejtező második fordulójába a hajdúszoboszlói sportoló.
Gazdaság
Új típusú képzés üzletembereknek Debrecenben
A tervek szerint szeptemberben induló képzésre előreláthatólag augusztustól lehet majd jelentkezni.
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Támogatott tartalom
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Furka Andrea a Richter Érdemérem különdíját kapta. .
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Ismét festmény- és műtárgyárverést tartanak Debrecenben.
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
A Betone kiderítette, elveheti-e az AI az kreatív szakemberek munkáját.