Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Egész nap ütötték egymást a Debrecen Plazában

| 2012. 05. 21. | 17:57:26
A WSB-világbajnok, olimpiára készülő Varga Miklós egy perc alatt „megette” ellenfelét.
Egész nap ütötték egymást a Debrecen Plazában
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Debrecen Plaza már évek óta bokszarénaként is szolgál. Vasárnap délben itt rendeztek egy Pofonpartit a fiatalok számára, este pedig a felnőttek csaptak össze, mégpedig a közép-kelet-európai csapatbajnokság alapszakaszában. A DVSC a felvidéki Galántát fogadta, és nagyon simán nyert 13–3-ra.

Kalucza Norbert remek bunyóval megadta az alaphangot, s a többieket már vitte előre a lendület. A debrecenieknél szorítóba lépett a londoni olimpiára készülő Varga Miklós. A sámsoni bunyós, aki a félprofi világligában, a WSB-ben a végső győzelemhez segítette a milánói csapatát, mindössze egy percet töltött a szorítóba, ennyi idő elég volt ugyanis arra, hogy megtörje a riválisa ellenállását. Ugyanilyen kemény volt a DVSC saját nevelésű embere, a félnehézsúlyú magyar bajnok, Nagy Péter is, aki Vargához hasonlóan már az első menetben döntésre vitte a dolgot.

A galántaiak egy meccset sem tudtak nyerni, bár az edzőjük több pontozás jogosságát is erősen megkérdőjelezte. A debreceniek június 2-én ismét hazai pályán szerepelnek, amikor a címvédő révkomáromiakat látják vendégül.

DVSC–Galánta 13–3
56 kg: Kalucza Norbert–Ladislav Matus 2–0)
60 kg: Varga Miklós–Patrik Polak (4–0) *
64 kg: Török János–Patrik Rajcsányi (1–1)
69 kg: Hegyi Barnabás–Mikulas Ferdinand (2–0)
75 kg: Nagy Bence–Lukas Elias (1–1)
81 kg: Nagy Péter–Frantisek Ivancik (2–0)
91 kg: Deél Szabolcs–Michal Plesnik (1–1)

* Varga volt a DVSC dzsókere, ráadásul az első menetben győzött, ezért még egy plusz ponto szerzett a hajdúsági csapatnak.
 

További híreink
Németh Szilárd lemondott
Németh Szilárd lemondott
Tizenegy évig irányította a szövetséget.
100 millió dollárt keresett 33 perc alatt
100 millió dollárt keresett 33 perc alatt
Uszik megvédte a világbajnoki címét
Győzelem, majd lánykérés a hajdúhadházi ringben
Győzelem, majd lánykérés a hajdúhadházi ringben
Hatalmas ováció kísérte a megható pillanatot.
Növényi Norbert a Hírességek Csarnokában
Növényi Norbert a Hírességek Csarnokában
Rajta kívül négy új tagot iktatnak be.
Száz éve született az egyik leghíresebb magyar
Száz éve született az egyik leghíresebb magyar
A Puskásé mellett az ő nevét is megtanulta a világ.
Le- és kiütésekkel tarkított Bocskai-finálék
Le- és kiütésekkel tarkított Bocskai-finálék
Véget ért a debreceni pofonparádé.
A végéhez közelednek a debreceni ringcsaták
A végéhez közelednek a debreceni ringcsaták
Már csak elődöntők és döntők vannak hátra.
Zajlik a pofonparádé Debrecenben
Zajlik a pofonparádé Debrecenben
Az első nap legnevesebb magyar fellépője kikapott.
Kalucza Norbert 64 menetet áldozott mestere emlékének
Kalucza Norbert 64 menetet áldozott mestere emlékének
A debreceni olimpikon számára Deél István több volt mint edző.
A Debreceni Egyetem is beszáll a bunyóba
A Debreceni Egyetem is beszáll a bunyóba
19 ország 243 sportolója vesz részt a 2026-os Bocskain.
Balogh Norbert, a thaiboksz debreceni szerelmese
Balogh Norbert, a thaiboksz debreceni szerelmese
Kiváló harcos volt, aki ma már a fiataloknak adja át a tudását.
Hirdetés
Hirdetés
Megszenvedett a győzelemért a magyar válogatott Debrecenben
Megszenvedett a győzelemért a magyar válogatott Debrecenben
Kemény meccsen nyertek a mieink a Nagyerdei Stadionban.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Gajdos László: Magyarország előtt új lehetőségek nyílnak
Gajdos László: Magyarország előtt új lehetőségek nyílnak
A miniszter szerint az elmúlt években Magyarország számos európai lehetőségtől esett el.
Hirdetés
Hirdetés
Pedagógusokat díjaztak a Debreceni Egyetemen
Pedagógusokat díjaztak a Debreceni Egyetemen
A világ gyorsan változik, de van, ami elengedhetetlen.
Baleset Józsán: terelőútvonalon a buszok
Baleset Józsán: terelőútvonalon a buszok
A Bocskai István utcában történt.
Gazdaság
Lendületet vett Tiszagyulaháza fejlődése
Az utak, a közösségi terek és a turisztikai beruházások állnak a középpontban.
Augusztusban érkezhet az iskolakezdési támogatás
Ám úgy tűnik, nem mindenki ugyanannyit kap majd.
Nem csak lakni, élni is lehet Bojton
A fejlesztések mellett a közösségépítésre is egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a faluban.
Komádiban még mindig sokaknak kapaszkodó a közmunka
A közfoglalkoztatás egyszerre jelent megélhetést és városfenntartást – mondja a polgármester.
Nem elég a Sziget-kék, még bocsok is születtek
Egyre nehezebb a verseny a debreceni állatkert számára, de nem csak ők küzdenek a jegyvásárlókért.
Támogatott tartalom
Nem csak a környékről járnak a berettyóújfalui strandra
Nem csak a környékről járnak a berettyóújfalui strandra
A Bihar Termálligetbe Romániából, és nyugat-európai lakókocsis turisták is érkeznek.
Debrecenben a lehetőségek városa épül
Debrecenben a lehetőségek városa épül
Nagyvállalatok és helyi cégek egyaránt toboroznak.
 Megnyílt Debrecen új prémium szépségszalonja
Megnyílt Debrecen új prémium szépségszalonja
Professzionális szolgáltatások a L’Essence De Luxe-ban.
Borünnep Debrecenben: idén is jön a FestiWine
Borünnep Debrecenben: idén is jön a FestiWine
A rendezvényt hagyományosan zenei és szabadidős programok is kiegészítik.