Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Debrecen büszkeségei kitettek magukért

| 2015. 02. 05. | 21:17:37
Az elődöntők nem akármilyen ütközeteket ígérnek, és lesz debreceni érdekeltség!
Debrecen büszkeségei kitettek magukért
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Sziporkázó meccsekkel folytatódott csütörtökön a Bocskai-emlékverseny Debrecenben, ahol már a négy közé jutás volt a tét. A húsz nemzet bokszolóit felvonultató torna második napjának konklúziója egyértelműen az, hogy a magyar fiataloknak még szokniuk kell a nemzetközi légkört. A lelkes hazai közönség csalódására sorra véreztek el ifjú reménységeink.

Több hajdúsági is szorítóba lépett – értelemszerűen mi rájuk figyeltünk leginkább –, és mindenki derekasan küzdött, akár kikapott, akár nyert. A félnehézsúlyú Nagy Péter például a nap meccsét vívta a horvát Ján Dzanaj ellen. Kivételesen jó összecsapást vívtak a felek. Előbb a magyart, majd a horvátot, később egyszerre mindkettő intették dulakodásért és fogásért, a közönség tombolt, a pofonok zúgtak, és a vége hazai siker lett. Ennek azonban súlyos ára volt, Nagy Péter a szorítóból egyenesen a kórházba ment, ahol több öltéssel varrták össze a fejelés miatt szétszakadt szemöldökét, így minden bizonnyal vége a Bocskaijának.

Öccse, Nagy Bence azonban folytatja, miután egy szintén parádés meccsen verte a litván Vitalij Volkovot. A litván legény annyi pofont kapott, hogy a második menet végére „szétnyílt a feje”, ezért leléptették.

Takács József, a DVSC hadházi fiókcsapatának versenyzője a kazah Bekzot Halmetov ellen állt helyt tisztességgel, és ha főállású bokszoló lenne, talán nyert is volna. A két legény között ugyanis csak az erőnlét döntött.

A nehézsúlyban a pesti színekben bokszoló, ám tősgyökeres debreceni óriás, Bernáth István ukrán ellenfelét verte pusztán erőből, a folytatásban azonban a boksztudására is szükség lesz.

Ezúttal nem a súlycsoportok szerinti növekvő sorrendben szólították szorítóba a versenyzőket, hanem vegyesen, egy kis párt egy nagy követetett. A nap végén hívták például a kötelek közé a könnyűsúlyú Varga Miklóst, a nyolcszoros magyar bajnok, Európa-bajnoki bronzérmes, olimpiákat megjárt közönségkedvencet, aki a hajdúsámsoni reményeket tartotta életben, miután EB-bronzérmes klubtársa, a Németországban rakodómunkásként dolgozó Ungvári István a nyitányon kiesett. Varga a szerb Todorovszki Doszitej ellen izzad meg rendesen, de az legalább győzelmet ért.

Utolsó debreceniként Tóth Ádám lépett szorítóba a 69 kg-ban a török Husein Karsioglu ellen, mi szoros csatát láttunk, a bírók azonban a törököt érezték jobbnak, így az ifi magyar bajnok bemutatkozása a Bocskain rövid, de hatásos volt. Előtte a jövő. 

A Bocskai-emlékverseny pénteken 14 órától az elődöntőkkel folytatódik.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
A cégcsoport érdekeltségein keresztül már Debrecenben is jelen van. Zöld és lakosságbarát.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Pert nyert a Forbes a Hell cég ellen, azaz le lehet írni a milliárdos tulajdonosok nevét
2019-ben a személyiségi jogok megsértése miatt nyújtottak be keresetet a bíróságra.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Innovációs Laboratóriumot avattak az NI Hungary debreceni telephelyén.
Hirdetés