Hirdetés
Balzsay újra csúcsra tör!
| 2010. 08. 13. | 17:34:42
Nyolchónapos kihagyást követően kiütéses győzelemmel tért vissza a szorítók világába a korábbi WBO nagyközépsúlyú világbajnok Balzsay Károly.

A hamburgi Universum Box Promotion istállóval új, 3 éves szerződést kötő magyar bunyós a Dinó Sporthíradó vendége volt. Balzsay a riportban részletesen beszélt a Daari elleni találkozóról, illetve a francia bunyós elleni felkészülésről, de szóba került az edzőváltás, valamint a folytatás kérdése is. Karesz elmondta, hogy a jelenlegi tervek szerint idén – ősz végén, vagy tél elején – még egyszer kesztyűt húz egy 8, vagy 10 menetes összecsapáson, és jövő elején címmérkőzés várhat rá, majd 2011 nyarán ideális esetben akár már ismét világbajnoki címért küzdhet.
További híreink

Németh Szilárd lemondott
Tizenegy évig irányította a szövetséget.

100 millió dollárt keresett 33 perc alatt
Uszik megvédte a világbajnoki címét

Győzelem, majd lánykérés a hajdúhadházi ringben
Hatalmas ováció kísérte a megható pillanatot.

Elment a debreceni ökölvívás meghatározó alakja
Somlai Miklós 69 éves volt.

Növényi Norbert a Hírességek Csarnokában
Rajta kívül négy új tagot iktatnak be.

Száz éve született az egyik leghíresebb magyar
A Puskásé mellett az ő nevét is megtanulta a világ.

Le- és kiütésekkel tarkított Bocskai-finálék
Véget ért a debreceni pofonparádé.

A végéhez közelednek a debreceni ringcsaták
Már csak elődöntők és döntők vannak hátra.

Zajlik a pofonparádé Debrecenben
Az első nap legnevesebb magyar fellépője kikapott.

Kalucza Norbert 64 menetet áldozott mestere emlékének
A debreceni olimpikon számára Deél István több volt mint edző.

A Debreceni Egyetem is beszáll a bunyóba
19 ország 243 sportolója vesz részt a 2026-os Bocskain.

Balogh Norbert, a thaiboksz debreceni szerelmese
Kiváló harcos volt, aki ma már a fiataloknak adja át a tudását.

Miskolcról Debrecenbe: a Loki szerződtette Macsó Mátét
A fiatal középpályás aláírta a szerződését.
Olvasta már?

Lendületet vett Tiszagyulaháza fejlődése
Az utak, a közösségi terek és a turisztikai beruházások állnak a középpontban.

Autók ütköztek a debreceni kereszteződésben
Áramtalanítják a járműveket.

Hajdúnánásnak 131, Tépének 76 milliót kell fizetnie
Június 30-ig.

A debreceni férfi a munkahelyén fojtogatta az exét
A nő kocsiját meg is rongálta.
Gazdaság
Augusztusban érkezhet az iskolakezdési támogatás
Ám úgy tűnik, nem mindenki ugyanannyit kap majd.
Nem csak lakni, élni is lehet Bojton
A fejlesztések mellett a közösségépítésre is egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a faluban.
Komádiban még mindig sokaknak kapaszkodó a közmunka
A közfoglalkoztatás egyszerre jelent megélhetést és városfenntartást – mondja a polgármester.
Nemek közötti bérszakadék: lépni kellene a kormánynak
Uniós jogszabály írja elő.
Nem elég a Sziget-kék, még bocsok is születtek
Egyre nehezebb a verseny a debreceni állatkert számára, de nem csak ők küzdenek a jegyvásárlókért.
Nőtt a gyereklétszám, megújult az óvoda Kismarján
Három év alatt felújítások, új programok és egyre több beiratkozó érkezett a Tarka-Barka Óvodába.
Támogatott tartalom

Nem csak a környékről járnak a berettyóújfalui strandra
A Bihar Termálligetbe Romániából, és nyugat-európai lakókocsis turisták is érkeznek.

Debrecenben a lehetőségek városa épül
Nagyvállalatok és helyi cégek egyaránt toboroznak.

Megnyílt Debrecen új prémium szépségszalonja
Professzionális szolgáltatások a L’Essence De Luxe-ban.

Borünnep Debrecenben: idén is jön a FestiWine
A rendezvényt hagyományosan zenei és szabadidős programok is kiegészítik.



























