Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A fiataloktól elvették az esélyt

| 2013. 11. 26. | 14:42:58
A debreceniek ebből még hasznot is húzhatnak. Pajna és Csötönyi aláírták!
A fiataloktól elvették az esélyt
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) új szabálya miatt többek között a 81 kg címvédője, Hámori Ádám nem indulhat a jövő heti férfi országos bajnokságon, ám a fiatalok nélkül is több mint száz bokszoló léphet majd ringbe Győrben, a jövő szerdától szombatig tartó ob-n. Az AIBA az idei évtől vezette be azt a korhatáros rendelkezést, mely szerint a közvetlen utánpótlásnak számító ifjúsági korú, 17-18 éves versenyzők nem vehetnek részt felnőtt viadalokon. Debrecenben emiatt nem búsulnak, hiszen a tavalyelőtti bajnok, Nagy Péter, a DVSC versenyzője egy éve éppen Hámoritól kapott ki a 81 kg-os súlycsoport fináléjában. 

"Nem értünk egyet a szabállyal, de nem kesergünk miatta, elfogadjuk a helyzetet" - mondta Csötönyi Sándor, a magyar szövetség elnöke a keddi sajtótájékoztatón. A MÖSZ vezetője az ob-val kapcsolatban megjegyezte, hogy Győr öt-hat éve nagyon komoly erőfeszítéseket tesz a magyar bokszért, így amikor pályázott, az elnökség egyhangúlag támogatta rendezését. Jelezte, szerinte a Magvassy Mihály Sportcsarnokban az elmúlt évek legszínvonalasabb ob-jára kerül majd sor, melyen Kovács László szövetségi kapitány információi szerint valamennyi felnőtt válogatott elindul.

Januárban ismét kubai edzőtáborba utazik a fiatalokkal kiegészített felnőtt válogatott, február 4. és 9. között pedig az 58. Bocskai István emlékversenyen kell majd teljesíteniük a legjobbaknak. A világ legrangosabb nemzetközi viadalai közé tartozó verseny szerződését a sajtóeseményen írta Csötönyi Sándor és Pajna Zoltán, Debrecen alpolgármestere.

A MÖSZ első embere az edzőtáborral és a Bocskaival kapcsolatban azt emelte ki, hogy - az ob-hoz hasonlóan - a részvétel kötelező mindkettőn, s aki nem hajlandó erre, az kikerül a csapatból, s a MÖSZ támogatási rendszeréből. A kijelentés elsősorban Harcsa Zoltánnak és Szántó Imrének szólt, a szövetséggel az utóbbi időben rossz viszonyba került szakember ugyanis már korábban is vitatta a kubai táborok hasznát, s éppen ezért nem akarja Harcsát elengedni a karibi országba.
 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
A miniszterelnök beszédet mondott a Békemeneten.
Hirdetés
Hirdetés
Nemzetgazdasági Minisztérium: 2024-ben 5-6 százalékkal nőhet a reálbér
Nemzetgazdasági Minisztérium: 2024-ben 5-6 százalékkal nőhet a reálbér
Tavaly a béremelkedés inkluzív módon valósult meg, hiszen az alacsonyabb keresetűek bére nagyobb ütemben növekedett.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Végre! Elkezdenék a Margit téri uszoda felújítását
Sok a munka. Kiírták a pályázatot.
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Munkagépek a Tócóskertben; valamit muszáj lesz kezdeni a leromlott parkolóházzal
Június végére elkészül a szervizút részbeni megújítása.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Támogatott tartalom
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
FIZETETT POLITIKAI TARTALOM. Kanizsay György Béla, az egyesület polgármesterjelöltje alapjaiban változtatná meg a fürdőváros működését.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.