Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A debrecenieket nem veszik számba Budapesten

| 2013. 05. 04. | 12:31:51
A DVSC első embere szerint felháborító a válogatási elv.
A debrecenieket nem veszik számba Budapesten
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kifakadt klubja honlapján Szabó Sándor, a DVSC öklözőinek első embere. A Debrecenben Hajós Alfréd-díjjal kitüntetett menedzser azt sérelmezi, hogy a DVSC-s öklözőket mellőzik a válogatott összeállításakor. Úgy tűnik, Nagy Péter (81 kg) és Deél Szabolcs (91 kg) is itthonról nézheti végig az Európa-bajnokságot. Mindkét fiú eredményesen szerepelt az ob-n, előbbi ezüst-, utóbbi aranyérmes lett, a válogatottnál mégis háttérbe szorulnak.

– Egyre inkább azt érzem, hogy a szövetségen belül lobbizás folyik. A tavalyi felnőtt országos bajnokságon Peti második lett Hámori Ádám mögött, igen erős bírói ráhatásra. Versenyzőm képzettebb és rutinosabb Hámorinál, lehetőséget sem kaptunk, hogy később bokszolhasson egymással a két fiú, esélyt sem adtak, hogy bebizonyítsuk, Petinek helye van a keretben, jobb öklöző Hámorinál. Azt is igazságtalannak tartom, hogy míg Hámorinál az országos bajnokság elsősége kaput nyitott a válogatottba, addig Deél Szabolcs – a nyolc éve veretlen Darmos elleni – egyértelmű győzelmét figyelemre sem méltatták. Akkor most milyen elvek alapján folyik a válogatás?  Annak tükrében, ahogy jelenleg a válogatás történik, felmerül bennem a kérdés, van-e értelme a versenyeken való jó szereplésnek, ha nem mindig az eredmények után kerülnek be a válogatottba a srácok. Az már csak hab a tortán, hogy az ob-harmadik Kálmán Attila neve is felmerült, mint Eb-részvételre esélyes versenyzőé fejtette ki a klubfő.

Szabó Sándor azt is szóvá tette, hogy az 52 kg-os alapemberét kalucza Norbertet is ki akarják "nézni" a válogatott keretből. Kalucza Norbert helyett a sámsoni Ungvári István neve is felmerült mint 52 kilogrammos Eb-indulóé.

– Ungvári Pistit egy tehetséges bunyósnak tartom a saját súlycsoportjában, de fogalmam sincs, kinek fordulhatott meg a fejében, hogy őt próbálják meg indítani 52 kilogrammban. Határozott meggyőződésem, hogy a két versenyző között klasszisbéli különbség van, egyértelmű számomra, hogy bokszolóm képzettségben és fizikálisan is lényegesen előrébb jár a hajdúsámsoni bunyósnál.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Jól haladnak a közterületi munkák Hajdúszoboszlón
Jól haladnak a közterületi munkák Hajdúszoboszlón
Térköveznek, parkolókat alakítanak ki, rendbe teszik a kosárlabdapályát.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Újabb üzemanyagárstop jöhet
A jövő héten kiderül, hogy a kormány mit lép.
Debreceni szakképzés: sikeres együttműködés a Manz Hungary Kft.-vel
A vállalat és a szakképzési centrum egymásra talált.
A gazdaság növekedéséről beszélt a nemzetgazdasági miniszter Debrecenben
Nagy Márton szerint a magyar gazdaságnak lételeme, hogy a járműiparban sikerüljön az elektromos átállás.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A Magyar Nemzeti Cirkusz világsztárokkal mutatja be jubileumi műsorát.