Rövidzárlat a végén: újabb debreceni vereség
Az első osztályú férfi kosárlabda bajnokság 4. fordulójában negyedik vereségét is elszenvedte a Debrecen. Hiába voltunk partiban a Jászberénnyel három negyeden keresztül, a Factum a negyedik negyed elején olyan hátrányt szedett össze, ami az újabb betlit jelentette. A kispadok között különbség döntötte el a találkozót, a Jászberény cseréi kiemelkedő 68(!) pontot termeltek, míg debreceni oldalon senki sem tudta megfelelően helyettesíteni a Carter-Pettis-Mladenovics triót.
Az első két negyedben hullámzó volt a csapatok teljesítménye, hol a hazaiak, hol a Factum tett szert néhány pontos előnyre. Félidőben a Debrecen még vezetett 3 ponttal, úgy is, hogy 12 triplakisérletünkből pusztán egy talált kosárba. A harmadik negyed eleján beragadt a Factum, tíz pontos hazai roham jött, ami állandósulni látszott, ám a negyed végére a cívis csapat négy pontra tudott zárkózni. Az utolsó negyedben ismét leblokkolt a hajdúsági gárda, a hazaiak újabb tíz pontot dobtak zsinórban, amire a debreceni válasz csak a 37. percben érkezett és innen már nem volt visszaút.
Jászberény - Factum Sport Debrecen 82-68 (21-21, 14-17, 25-18, 22-12)
Jászberény: RAKITS 16/6, SOÓS 12/9, MARKOVIC 6, HORTI 14, DRAMICANIN 16/3 Csere: TÖRÖK 7/3, Madár 3/3, Laslo 4, Szabo 4, Molnár -, Varga -
Factum Sport Debrecen: Fekete 9, Pettis 20/6, Helmeczi 1, Cseh 3/3, CARTER 18 Csere: Mladenovic 13/9, Boros -, Vas 4
A mérkőzés teljes jegyzőkönyvért KATT IDE.
A Factum legközelebb október 27-én lép pályára, a Sopron érkezik Debrecenbe.