Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Rövidzárlat a végén: újabb debreceni vereség

| 2012. 10. 20. | 21:07:36
Három kemény mérkőzés után, verhető ellenfélhez látogatott a Debrecen. Három negyedig volt is sansz a sikerre.
Rövidzárlat a végén: újabb debreceni vereség
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az első osztályú férfi kosárlabda bajnokság 4. fordulójában negyedik vereségét is elszenvedte a Debrecen. Hiába voltunk partiban a Jászberénnyel három negyeden keresztül, a Factum a negyedik negyed elején olyan hátrányt szedett össze, ami az újabb betlit jelentette. A kispadok között különbség döntötte el a találkozót, a Jászberény cseréi kiemelkedő 68(!) pontot termeltek, míg debreceni oldalon senki sem tudta megfelelően helyettesíteni a Carter-Pettis-Mladenovics triót.

Az első két negyedben hullámzó volt a csapatok teljesítménye, hol a hazaiak, hol a Factum tett szert néhány pontos előnyre. Félidőben a Debrecen még vezetett 3 ponttal, úgy is, hogy 12 triplakisérletünkből pusztán egy talált kosárba. A harmadik negyed eleján beragadt a Factum, tíz pontos hazai roham jött, ami állandósulni látszott, ám a negyed végére a cívis csapat négy pontra tudott zárkózni.  Az utolsó negyedben ismét leblokkolt a hajdúsági gárda, a hazaiak újabb tíz pontot dobtak zsinórban, amire a debreceni válasz csak a 37. percben érkezett és innen már nem volt visszaút.

Jászberény - Factum Sport Debrecen 82-68 (21-21, 14-17, 25-18, 22-12)
Jászberény: RAKITS 16/6, SOÓS 12/9, MARKOVIC 6, HORTI 14, DRAMICANIN 16/3 Csere: TÖRÖK 7/3, Madár 3/3, Laslo 4, Szabo 4, Molnár -, Varga -
Factum Sport Debrecen: Fekete 9, Pettis 20/6, Helmeczi 1, Cseh 3/3, CARTER 18 Csere: Mladenovic 13/9, Boros -, Vas 4
A mérkőzés teljes jegyzőkönyvért KATT IDE.

A Factum legközelebb október 27-én lép pályára, a Sopron érkezik Debrecenbe.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Az eső miatt nem léphet pályára Marozsán
Az eső miatt nem léphet pályára Marozsán
A szoboszlói teniszező párosban mérettette volna meg magát.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.
Szakítanának a fenntarthatatlanná vált gyakorlattal a reformátusok a Püspöki palotában
Ha minden úgy megy tovább, ahogy eddig, az összes ingatlan elértéktelenedik – érvelnek.
Támogatott tartalom
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Óriási sikerrel zárult a hétvégi Budapest Mastercard Comic Con, amelyre minden eddiginél többen voltak kíváncsiak.
A debreceni cégcsoport tagja 3 milliárd forintot fektetett be
A debreceni cégcsoport tagja 3 milliárd forintot fektetett be
Elérte legmagasabb pontját az ipari csarnok épülete Szentgotthárdon.
Gyermeknap a Zsuzsival
Gyermeknap a Zsuzsival
Az idén 142 éves erdei kisvasútja nagyszabású gyermeknapi programokkal kedveskedik utasainak.