Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Idegölő csatában nyert a Factum

| 2012. 01. 21. | 21:15:03
Szeged – Az egyik közvetlen rivális ellen nem lehetett más a cél, mint nyerni, és a Factum nyert is. Az utolsó másodpercekig kiélezett meccsen Ingram és Schachtner parádézott.
Idegölő csatában nyert a Factum
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Három győzelméből az egyiket éppen a Szeged ellen szerezte a Factum, ami az utóbbi három bajnoki mérkőzés – Albacomp, Paks és Szolnok – után végre reális győzelmi esélyekkel léphetett parkettre a Tisza-parti városban.

Az első negyed 5. percében a hazaiak állva hagyták a Factumot, és a negyed végére 10 pontos előnyre tettek szert (22-12). A második negyed újabb szegedi kosárral kezdődött és a Szedeák már 13-mal ment, ám ekkor Ingram és Schachtner vezérletével meglódult a Debrecen, öt perc alatt egyenlített, majd a vezetést is átvette (37-42). A harmadik negyedet Ingramék kezdték jobban, a Factum már tízzel is vezetett, ám néhány egyéni hiba elég volt ahhoz, hogy az Ivosev vezette hazaiak a negyed végére 3 pontra felzárkózzanak (57-60). A záró negyed rosszul indult debreceni szempontból, a Szeged a kezdés után azonnal fordított, majd felváltva estek a kosarak. Bár a negyed közepére egy pillanatig Ingram büntetőivel ismét előnyhöz jutott a Factum, a Szeged megrázta magát, és 3 perccel a vége előtt 5 pontos előnyre tett szert. Jimenez edző rögtön időt kért, aminek meg is lett az eredménye, hiszen a fáradhatatlan Ingramnek köszönhetően felzárkózott a Debrecen, és az utolsó percre egállal fordultak a csapatok (76-76). Az utolsó percben előbb Schachtner villant, két hazai büntető és egy hármas-kísérlet kimaradt. Jött Ingram, aki kettőből egy büntetőt kosárra váltott, erre a szegediek szintén büntetőkkel válaszoltak, majd 5,5 másodperccel a vége előtt ismét Ingram dobhatott bünetőt, ezúttal már tökéletesen, 3-ra növelve az előnyt. Az utolsó szegedi támadás labdavesztéssel járt, így a Factum megszerezte idei negyedik győzelmét.

Férfi kosárlabda NB I/A 16. forduló.
Naturtex-SZTE-Szedeák – Factum Sport Debrecen 78-81 (22-12, 15-30, 20-18, 21-21).
Szeged, újszegedi sportcsarnok, 900 néző, vezette: Vígh P., Kapitány G., Gorka Sz.
Szeged: Drahos 2, LEVY 26/3, IVOSEV 29/15, Tanács 10/6, Dukics 9/3. Csere: Vida 2, Nyilas, Kiss. Edző: Fodor Péter.
Debrecen: INGRAM 24/3, PERRIN 11/6, Boros 9/3, SCHACHTNER 24/6, Szabó M. 8. Csere: Papp T. 3, Stretea, Mondzinger, Takács D. 2, Kovács I. Edző: Raúl Jiménez.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Kihallgatták Varga Juditot
Kihallgatták Varga Juditot
A volt igazságügyi miniszter a Központi Nyomozó Főügyészségen járt.
Hirdetés
Hirdetés
Újabb utca aszfaltozásával folytatódik az útépítés Bárándon
Újabb utca aszfaltozásával folytatódik az útépítés Bárándon
Az olcsóbb konstrukció további útépítéseket tesz lehetővé.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Pert nyert a Forbes a Hell cég ellen, azaz le lehet írni a milliárdos tulajdonosok nevét
2019-ben a személyiségi jogok megsértése miatt nyújtottak be keresetet a bíróságra.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Innovációs Laboratóriumot avattak az NI Hungary debreceni telephelyén.
Hirdetés