Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Edzőváltás Debrecenben: Ráthonyit felmentették

| 2011. 02. 07. | 01:21:45
Debrecen – Tizenkilenc vereség után betelt a pohár: a Factum klubvezetői megköszönték Ráthonyi Tamás vezetőedző munkáját, mert úgy gondolják, ennél sokkal több hozható ki a csapatból. 
Edzőváltás Debrecenben: Ráthonyit felmentették
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A leváltás okai között szerepelt, hogy a tulajdonosok szerint a mostani keretből több hozható ki, mint amit az eddigi eredmények mutatnak, illetve az is fontos szempont volt, hogy a bajnokság alapszakaszának vége felé közeledve, a sorozatos vereségek után fásulttá váló játékosoknak új impulzust kell adni, ami a tulajdonosok reményei szerint teljesítmény javulással jár majd – tájékoztatta a Cívishírt a Factum sajtósa, Koppányi Szabolcs.

A döntéshozók tudatában vannak, hogy Ráthonyi Tamás helyzete nem volt ideális, mivel az edzéskörülmények több kívánnivalót hagytak maguk után. Ismert például, hogy a csapat NB I. A osztályú együttesként egy héten csupán néhány alkalommal tudott a hazai pályának számító Oláh Gábor utcai sportcsarnokban edzeni, mivel annak ellenére sem kap elégséges időpontot a klub az üzemeltető Debreceni Sportcentrum Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft-től, hogy azért piaci értékű bérleti díjat fizetne.

A korlátozott lehetőségek hátráltatják a szakmai munkát, mégis, a jelen körülmények közepette is többet vártak el a tulajdonosok az élvonalbeli csapattól, amely szerintük játékosállományát tekintve megfelel az eredetileg kitűzött céloknak. A tulajdonosok mindezek mellett szeretnék kiemelni, hogy Ráthonyi Tamásra nagy szükség volt a csapat indulásánál, különösen a tavaly még a második vonalban játszó együttes fiataljainak beépítése terén.

Az új vezetőedzőt rövidesen megnevezik – áll a klub közleményében.

Az állás


 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Andjelko Mandics marad Debrecenben, segédje viszont távozik
Andjelko Mandics marad Debrecenben, segédje viszont távozik
Több játékossal is megegyezett a DEAC.
Hirdetés
Hirdetés
Ismét megszólaltak Robert Fico állapotával kapcsolatban
Ismét megszólaltak Robert Fico állapotával kapcsolatban
A szlovák kormányfőt négy golyó találta el.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.
Szakítanának a fenntarthatatlanná vált gyakorlattal a reformátusok a Püspöki palotában
Ha minden úgy megy tovább, ahogy eddig, az összes ingatlan elértéktelenedik – érvelnek.
Támogatott tartalom
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Óriási sikerrel zárult a hétvégi Budapest Mastercard Comic Con, amelyre minden eddiginél többen voltak kíváncsiak.
A debreceni cégcsoport tagja 3 milliárd forintot fektetett be
A debreceni cégcsoport tagja 3 milliárd forintot fektetett be
Elérte legmagasabb pontját az ipari csarnok épülete Szentgotthárdon.
Gyermeknap a Zsuzsival
Gyermeknap a Zsuzsival
Az idén 142 éves erdei kisvasútja nagyszabású gyermeknapi programokkal kedveskedik utasainak.