Hirdetés
DEKE: a szlovén center marad
| 2009. 10. 14. | 19:01:03
Debrecen – Az idény végéig marad a bajnokságot két zakóval kezdő DEKE együttesénél a gárda szlovén középjátékosa, Salih Nuhanovic, miután a center szerződését véglegesítette a hajdúsági klub.
Az elmúlt két hétben próbajátékon levő Nuhanovic az eddigi két találkozón 13.5 pontot és 5.5 lepattanót átlagolt a debrecenieknél, és ez a produkció elég volt ahhoz, hogy meggyőzze a közös folytatás szükségességéről az egyesület elöljáróit.
A DEKE két vereséggel kezdte a bajnokságot, előbb idegenben a Pécstől, majd hazai pályán a bajnoki címvédő Paks együttesétől kapott ki. Az alapszakasz harmadik fordulójában ismét hazai pályán játszik a debreceni csapat, mely a szomszédvár Nyíregyháza együttesét látja vendégül októüber 17-én, szombaton 18 órától.
Hirdetés
Hirdetés
Olvasta már?
A lakótelepen csaptak le a debreceni drogdílerre
A 43 éves férfinak esélye sem volt a menekülésre.
Iskolai botrány Nyírmeggyesen: kirúgták a tanítót
Semmi sem indokolhatja a gyermekek megalázását - így az államtitkárság.
Gazdaság
Kínába mennek a debreceni városvezetők
Szerződéseket írnak alá.
Kétszázmilliós kérdés a debreceni közgyűlésen, ahol új vezetőt is választottak
Politikai pályafutása legtanulságosabb öt évének nevezte Papp László a most záruló ciklust.
2025 végéig fizetnek a Hajdú tanyáért
Utána ingyen használhatja a felfuttatott hajdúböszörményi telepet a szakképzési centrum.
A kormány fontos embere ezer eurós minimálbért ígér
Igaz, nem mostanra.
Az adatközpontok infrastruktúrájának tervezése
Lássuk, mikre kell figyelni!
Életműdíjat kapott Dr. Ábrahám László
Szívügye a jövő mérnökeinek támogatása.
Támogatott tartalom
Megnyílt a 13. Zamat Fesztivál
4000 négyzetméteres rendezvénysátor várja idén is a gasztronómia szerelmeseit és a bulizni vágyókat az ősz legnagyobb gasztroeseményén a cívisvárosban.
Westernhangulat a Zamat Fesztiválon a Marnevall jóvoltából
A gasztronómia és a zene szerelmeseinek idén is felejthetetlen élményt ígér a Debreceni Zamat Fesztivál.
Civis Honoris Causa címet kapott Bogsch Erik
A debreceni biotechnológiai üzem a jövő szempontjából a Richter számára a legfontosabb terület.
Miért szükséges a fugázás?
Milyen funkciója van ennek az anyagnak?
Programok
Hirdetés