Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Debrecen Szolnokért: telt házra számítanak a Főnixben

| 2012. 03. 28. | 13:10:18
Debrecen – Már az is nagy szám, hogy magyar csapat bejutott a legjobb négy közé a kosárlabda UEFA-kupájában, de az, hogy Debrecenben rendezik a Final Fourt, majdnem csoda.
Debrecen Szolnokért: telt házra számítanak a Főnixben
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Sikert sikerre halmoz a nemzetközi porondon, az EuroChallenge elnevezésű sorozatban a Szolnoki Olaj KK csapata. A piros-feketék nem akármilyen bravúrt hajtottak végre azzal, hogy kiejtették a lett Ventspilst a harmadikszámú európai kupából és bejutottak a hazai rendezésű Final Fourba. A csoda egyik letéteményese Horváth Ákos, aki 53 %-os teljesítménnyel a sorozat legjobb tripladobója.

– Már eleve az óriási szó, hogy egyáltalán részt vehetünk a Final Four-on. Tele vagyunk várakozásokkal. Amikor először szóba került, hogy akár Debrecenben is rendezhetik a négyes döntőt, megcsillant a remény, de úgy vettem észre, hogy igazából senki nem gondolta komolyan, hogy Magyarország adhat otthont a tornának. Nagy meglepetés volt még nekem is, hogy így alakult, de természetesen nagyon örülök neki – mondta a játékos a bb1.hu-nak.

A kosaras szakportál arról is érdeklődött az egyik legjobb magyar játékosnál, hogy hány nézőre számít a Főnix Csarnokban.

– Meggyőződésem, hogy telt ház lesz. Bár még egyelőre nem ismertek a jegyárak és az ország nyugati részétől azért messze van Debrecen, de biztos így is akad majd onnan, akit érdekelni fog a Final Four. Ez óriási szó. Egyrészt 54 éve nem szerepelt magyar csapat nemzetközi kupa négyes döntőjében, másrészt ki tudja, mikor lesz megint Magyarországon ilyen nívós esemény – fejtette ki Horváth.

Mint ismert, a Final Fourban (árpilis 27-29) a magyar bajnok Szolnok mellett a török Besiktas, a francia Chalon és az orosz Ljuberci vesz részt. Már elkészítették az elődöntők párosítását. Pór Péter csapat a török sztárgárdával mérkőzik, a másik ágon pedig francia–orosz párharcot rendeznek. A vesztesek a harmadik helyért játszanak, a győztesek a döntőben találkoznak.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Nyolc utca kap szilárd burkolatot Sárrétudvariban
Nyolc utca kap szilárd burkolatot Sárrétudvariban
A beruházás 265 millió forintba kerül.
Hirdetés
Hirdetés
Felvették az Európai Néppártba a Tisza Pártot
Felvették az Európai Néppártba a Tisza Pártot
Hét magyar képviselője lesz az Európai Parlament legnépesebb frakciójának.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Könnyít a kormány a nagykategóriás jogosítványszerzésen
Korábban a CE kategóriás jogosítványt csak befejezett C-jogosítvány birtokában lehetett megszerezni.
Fitneszeszközök és pingpongasztal is lehet a szoboszlói parkban
A Szilfákalja utcai szervizutat is korszerűsíthetik.
Ismert emberek segítették a milliárdost a vádemelés elkerülésében?
Távozik a pártelnök, leépítések a Gattyán-féle cégbirodalomhoz tartozó szerkesztőségben.
A kánikula nem játék - munkavédelmi ellenőrzéseket tartanak
A szabadban dolgozók számára különösen nagy az egészségi és biztonsági kockázat.
Nagy változás történhet két ebesi utcában
Közbeszerzést írt ki az önkormányzat.
Otthonfelújítási program: több részlet is napvilágot látott
Nyolc helyett legfeljebb tizenkét év lesz a futamidő, de más újdonságot is elárultak.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Képzőművészeti, irodalmi és zenei tehetségfejlesztéstől volt hangos az Irinyi
Képzőművészeti, irodalmi és zenei tehetségfejlesztéstől volt hangos az Irinyi
Élményalapú ismeretbővítés és a kikapcsolódás a Debreceni Szakképzési Centrum intézményében.
Debrecenben 75 ezer tojásból készül rántotta
Debrecenben 75 ezer tojásból készül rántotta
A világ legnagyobb tojásrántottájával vár minden debrecenit a piacvezető Tranzit Csoport.
Hungarospa: indul a főszezon!
Hungarospa: indul a főszezon!
A Prémium Zóna és a csúszdapark nyitása alkalmából akció!
BSZC: tanév végi elismeréseket adtak át Hajdúszoboszlón
BSZC: tanév végi elismeréseket adtak át Hajdúszoboszlón
Diákokat és pedagógusokat is díjaztak.