Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A kosarasok frontján a helyzet reményteljes

| 2012. 03. 27. | 18:00:47
Debrecen – Nagyon fontos a Factum számára, hogy visszahódítsa a lelátóra a nézősereget. Még két hazai meccs van hátra az alapszakaszból, és a debreceniek számára véget ér a szezon.
A kosarasok frontján a helyzet reményteljes
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Factum Sport Debrecen kosarasai immár négyes győzelmi sorozatot építgetnek, s ez akár még tovább duzzadhat a két utolsó alapszakaszi bajnokin. A nehéz szezonkezdetet maga mögött hagyó gárda az új spanyol tréner, Raúl Jiménez érkezése után 2012 elejére szépen összeállt, és azóta az eredmények is jönnek, így bár az idén még éppen lecsúszik a legjobb nyolcat érintő rájátszásról a Factum, az utolsó két találkozóra már a jövő évi csapat építésére koncentrálva készülhet a szakmai stáb. A felnőtt csapat mellett az utánpótlás terén is szép sikereket ér el klub, így kijelenthető: nem csak a mának él; egyúttal minden erejével azon van, hogy új impulzust adjon Debrecen kosáréletének.

Fontos utánpótlás

Ahogy azt sem, hogy a debreceni iskolákkal egyre szorosabbá váló kapcsolata révén a legkisebbek (kenguru és gyerek korosztály) között is már több csapatot versenyeztet a klub, az NB I-hez legközelebb álló korosztályokban pedig remekelnek alakulatai. Az U23-asok, akik eddig csupán kétszer kaptak ki, és 22 alkalommal győztek, például a bajnoki cím egyik esélyesei, de az U18-asok is ott vannak az országos felsőházi play-offban, vagyis a legjobb nyolc között.

Visszacsábítani a közönséget

Az is nagyon fontos a Factum számára, hogy az elért, s majd elérni kívánt eredmények mellett visszahódítsa a kosármeccsek lelátójára a nézősereget. Éppen ezért is jelentene sokat, hogy a két utolsó mérkőzésen, hazai környezetben a lehető legtöbben buzdítsák a Factumot, lássák a debreceniek, hova fejlődött a csapat, mely legutóbb például a nagy presztízzsel bíró keleti rangadót is megnyerte Nyíregyházán.

Az alapszakasz után vége

A bajnokság az aktuális kiírása értelmében az alapszakasz után véget ér a küzdelem a Factum számára, és csak ősszel kezdődik újra, tehát itt az ideje, hogy az is megnézze a gárdát, aki eddig nem tette. Március 28-án, 18 órától a Pécset, április 4-én, ugyancsak 18 órától a Paksot fogadja a Factum Sport az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban.Ott lesz a pályán – a Factumot erősítve – a magyar élvonal legjobb pontdobója, Justin Ingram és legjobb lepattanózója, Szabó Miklós is.

Koppányi Szabolcs

Az állás:

1.Falco-SZOVA KC Szombathely242130,937
2.Albacomp Fehérvár231940,913
3.Szolnoki Olaj231940,913
4.Fortress Lami-Véd Körmend231760,870
5.Atomerőmű SE231670,848
6.Kecskeméti KSE2313100,783
7.Pécsi VSK-PANNONPOWER2311120,739
8.Kis-Rába menti Takarék - Soproni KC2310130,717
9.Kaposvári KK239140,696
10.Factum Sport Debrecen248160,667
11.Naturex-SZTE-Szedeák247170,646
12.Marso-Vagép NYKK247170,646
13.Jászberényi KSE246180,625
14.Zalakerámia ZTE KK241230,521
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
A talajra ömlött a mosószer egy hajdúhadházi telephelyen
A talajra ömlött a mosószer egy hajdúhadházi telephelyen
A cég szerint a környéken élő szegények rongálják, csapolják a tartályaikat.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Nemzetgazdasági Minisztérium: 2024-ben 5-6 százalékkal nőhet a reálbér
Tavaly a béremelkedés inkluzív módon valósult meg, hiszen az alacsonyabb keresetűek bére nagyobb ütemben növekedett.
Végre! Elkezdenék a Margit téri uszoda felújítását
Sok a munka. Kiírták a pályázatot.
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Munkagépek a Tócóskertben; valamit muszáj lesz kezdeni a leromlott parkolóházzal
Június végére elkészül a szervizút részbeni megújítása.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Támogatott tartalom
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
FIZETETT POLITIKAI TARTALOM. Kanizsay György Béla, az egyesület polgármesterjelöltje alapjaiban változtatná meg a fürdőváros működését.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.