Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A jó öreg Jack sem tudott segíteni a Lakersen

| 2010. 06. 07. | 11:28:07
A Los Angeles Lakers hazai pályán nem bírt a Boston Celtics csapatával. A vendégek kilenc ponttal nyertek, s összetettben 1-1-re módosították az állást, ráadásul idegenben, ami a folytatásban még sokat érhet.
A jó öreg Jack sem tudott segíteni a Lakersen
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Óriási tettet vitt véghez mára virradóra a Boston Celtics, amely az NBA idei nagydöntőjének második mérkőzésén 103-94-re legyőzte a címvédő Los Angeles Lakers együttesét annak csarnokában és így elmarta a pályaelőnyt az arany-liláktól az egyik fél negyedik győzelméig tartó szériában, amelynek következő három találkozójára Bostonban kerül majd sor.

Érdekesség, hogy bár a kelták egyik veterán ásza, a vajkezű Ray Allen döntőbeli rekordot elérve nyolc hárompontost – ebből hetet (!) az első félidőben – hintett Kobe Bryantéknek, végül nem ő, hanem fiatal csapattársa, a 24 éves Rajon Rondo lett a mérkőzés legfőbb hőse, aki a hajrában állt alakulata élére és 19 pontjával, 12 lepattanójával, valamint 10 gólpasszával tripla-duplás teljesítményt ért el a fordulatos összecsapáson.

Los Angeles Lakers-Boston Celtics 94-103 (22-29, 26-25, 24-18, 22-31)
Legjobb dobók: P. Gasol 25, Bryant 21/6, Bynum 21, illetve R. Allen 32/24, Rondo 19/3, Perkins 12, Pierce 10.
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1-1.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Háború és béke: telefonon tárgyalt Orbán és Zelenszkij
Háború és béke: telefonon tárgyalt Orbán és Zelenszkij
A kétoldalú konzultációkat folytatni fogják.
Ingyenes lesz a múzeum a berettyóújfaluiaknak
Ingyenes lesz a múzeum a berettyóújfaluiaknak
Több helyi látogató, erősebb kötödés a városhoz.
Gazdaság
Tízmilliós bírságot kapott az UNION
Rendszerszintű hiányosságot állapítottak meg.
Debrecen haszonélvezője a kormány iparosítási politikájának - így a kormánybiztos
Nem véletlen, hogy a Mercedes és a BMW is itt építkezik.
Új típusú képzés üzletembereknek Debrecenben
A tervek szerint szeptemberben induló képzésre előreláthatólag augusztustól lehet majd jelentkezni.
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Támogatott tartalom
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Fészekleső túra, madárgyűrűzés, interaktív foglalkozás és erdei túra is lesz.
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Furka Andrea a Richter Érdemérem különdíját kapta. .
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Ismét festmény- és műtárgyárverést tartanak Debrecenben.
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
A Betone kiderítette, elveheti-e az AI az kreatív szakemberek munkáját.