Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Régi-új játékosokat szerződtetett a DKSE

| 2010. 01. 12. | 16:31:25
Debrecen – Szabó Csaba és Sipos Tibor személyében két régi DKSE-s tért vissza Debrecenbe kézilabdázni. Mindketten a bajnokság végéig írtak alá.
Régi-új játékosokat szerződtetett a DKSE
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az anyagi gondokkal küzdő, a céljait a bajnokság közben újrafogalmazó, minden légiósától megváló, az NB I-ben utolsó DKSE-nél minden bizonnyal nagy hasznát veszik a két „öregnek”. Egy harmadik szerezeményről is beszámolt a DKSE honlapja: Mezőkövesdről Padla Józsefet igazotla le a DKSE. Hogy érkeznek-e még játékosok, egyelőre nem lehet tudni. A csapat egyébként már a felkészülés második hetében tart, a bajnokság pedig majd február 3-án folytatódik, a debreceniek a Ferencváros otthonában lépnek majd pályára.

Oláh Sándor ügyvezető elnök elmondta: a bajnokság végéig szerződtették a három játékost, közülük kettő mindenképpen ismerős lehet a szurkolóknak, hiszen Szabó Csaba és Sipos Tibor korábban évekig Debrecenben kézilabdázott. Most alacsonyabb osztályból, az NB I/B-ben szereplő Hajdúböszörménytől, illetve a Nyíregyházától érkeztek vissza.

Padla Józsefet is láthatták már a drukkerek a Hódosban, hiszen ő az elsőosztályú Mezőkövesd gárdájában játszott jobbátlövőként. Hogy a három fiú mennyiben tud majd a teljesen átalakult csapat segítségére lenni, hamarosan kiderül, az viszont biztos, hogy - akárcsak a keret többi tagja - gőzerővel készül a tavaszi folytatásra.

Az első felkészülési meccsét is lejátssza kedden a DKSE: 18 órától a Hajdúböszörmény együttese lesz az ellenfél a Hódosban.

www.dkse.hu

A bajnokság állása:

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Nyolc utca kap szilárd burkolatot Sárrétudvariban
Nyolc utca kap szilárd burkolatot Sárrétudvariban
A beruházás 265 millió forintba kerül.
Hirdetés
Hirdetés
Felvették az Európai Néppártba a Tisza Pártot
Felvették az Európai Néppártba a Tisza Pártot
Hét magyar képviselője lesz az Európai Parlament legnépesebb frakciójának.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Könnyít a kormány a nagykategóriás jogosítványszerzésen
Korábban a CE kategóriás jogosítványt csak befejezett C-jogosítvány birtokában lehetett megszerezni.
Fitneszeszközök és pingpongasztal is lehet a szoboszlói parkban
A Szilfákalja utcai szervizutat is korszerűsíthetik.
Ismert emberek segítették a milliárdost a vádemelés elkerülésében?
Távozik a pártelnök, leépítések a Gattyán-féle cégbirodalomhoz tartozó szerkesztőségben.
A kánikula nem játék - munkavédelmi ellenőrzéseket tartanak
A szabadban dolgozók számára különösen nagy az egészségi és biztonsági kockázat.
Nagy változás történhet két ebesi utcában
Közbeszerzést írt ki az önkormányzat.
Otthonfelújítási program: több részlet is napvilágot látott
Nyolc helyett legfeljebb tizenkét év lesz a futamidő, de más újdonságot is elárultak.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Képzőművészeti, irodalmi és zenei tehetségfejlesztéstől volt hangos az Irinyi
Képzőművészeti, irodalmi és zenei tehetségfejlesztéstől volt hangos az Irinyi
Élményalapú ismeretbővítés és a kikapcsolódás a Debreceni Szakképzési Centrum intézményében.
Debrecenben 75 ezer tojásból készül rántotta
Debrecenben 75 ezer tojásból készül rántotta
A világ legnagyobb tojásrántottájával vár minden debrecenit a piacvezető Tranzit Csoport.
Hungarospa: indul a főszezon!
Hungarospa: indul a főszezon!
A Prémium Zóna és a csúszdapark nyitása alkalmából akció!
BSZC: tanév végi elismeréseket adtak át Hajdúszoboszlón
BSZC: tanév végi elismeréseket adtak át Hajdúszoboszlón
Diákokat és pedagógusokat is díjaztak.