Majdnem csodát csináltak a lányok
A forrongó Hódosban majdnem megtörtént a csoda: a fantasztikus debreceni közönség által űzött-hajtott kézis lányok a sok csalódás után összekapták magukat, s majdnem ledolgozták idegenben összeszedett nyolc gólos hátrányukat a vasárnap esti KEK-visszavágón.
A podgoricaiak nemigen hitték, hogy hazai 28-20-as győzelmük után a cívisvárosban meleg lesz a pite, ám az majdnem összeégette a szájukat: az ezúttal a megfelelő elszántsággal pályára lépő Bakó-csapat már a félidőre ledogozta hátrányának felét (14-10 volt az állás a szünetben), a végére pedig kis híján kiharcolta a továbbjutást.
A drámai végjáték után azonban végül csak" 27-20-ra tudott nyerni a Loki, így 48-47-es összkülönbséggel búcsúzni kényszerült a nemzetközi kupától. Mindenesetre emlékezetes este volt, ami akár sporttörténelmi is lehetett volna...
A meccs krónikája: nem kezdett jól a nyolcgólos hátránnyal induló DVSC, a 12. percben összesítésben már tízzel állt jobban a Buducsnoszt. A szenzációs közönség hajtotta Loki azonban ezután nyolc percig nem kapott gólt, közben viszont ötször is eredményes volt. Két perccel a szünet előtt már öt találat volt a hazaiak előnye, és az első félidőt követően hátránya felét ledolgozta a Debrecen.
A második játékrész viszont még az elsőnél is rosszabbul kezdődött, nyolc percig gólképtelen volt a magyar együttes. Már reménytelennek látszott a helyzet, de a hazaiak - többek között kettős emberhátrányt is kivédekezve - újítani tudtak, fokozatosan növelték előnyüket. A játékvezetők által finoman szólva sem támogatott DVSC az utolsó percben, hétgólos előnynél támadhatott a hosszabbításért, de eladta a labdát, így a montenegrói csapat jutott a negyeddöntőbe.
Női KEK-nyolcaddöntő, visszavágó:
DVSC-KORVEX-BUDUCSNOSZT PODGORICA 27-20 (14-10).
Debrecen, 2200 néző. Játékvezetők: Repensek, Pozeznik (szlovénok).
Továbbjutott a Buducsnoszt, 48-47-es összesítéssel.