Ma a lányoknak zúgjon a Hajrá, Loki!
Ismert, a női kézilabda NB I. döntőjének első mérkőzésén a debreceni súlyos vereséget szenvedtek Győrben. Az, hogy negyedóráig jobban játszottak ellenfelüknél, bizonyítja, tudnak a mi lányaink kézilabdázni, csak talán még nem annyira koncentráltan és nem végig abban a tempóban, amire a világ egyik legjobb csapataként elkönyvelt Győr képes.
Élénken él még az emlékezetünkben, hogy tavalyelőtt ősszel sikerült megverni az ETO-t a Hódosban, egy motivált társaság erre ma is képes lehet. Köstner Vilmos korábban elmondta, hogy vélhetően az sem lesz elég a sikerhez, ha a lányok tudásuk legjavát adják, ezért 140 százalékot kell nyújtani a sikerért.
„Azt is tudom, hogy a debreceni közönség van olyan lelkes és fair, hogy vereség esetén is megünnepelné a csapatot, de titkon biztos várja a győzelmet, és titkon én is várom, így csalódott lennék, ha nem jönne össze.” – fogalmazott a Loki trénere.
Egy nagyszerű ünnepi eseménynek is szemtanúja lehet a Hódos közönsége: a 15 évvel ezelőtt EHF-kupát nyert, éppen Köstner Vilmos által edzett DVSC tagjait köszöntik a találkozó előtt.
A bajnoki döntő második mérkőzését az RTL Klub 11.55-től élőben közvetíti.