Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kell-e félni a baszkoktól?

| 2010. 10. 18. | 15:33:38
Debrecen – A DVSC vasárnapi ellenfele a női kézilabda Bajnokok Ligájában, a baszk Itxako Navarra úgy kitömte idegenben az osztrák Hypót, hogy megijedtünk. Gyorsan felhívtuk Köstner Vilmost, hogy nyugtasson meg.
Kell-e félni a baszkoktól?
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

– Nem kell megijedni, de nem is kell lekezelni senkit. Amikor felkerültünk a Bajnokok Ligája főtáblájára, tudtuk, hogy gyenge csapattal nem találkozunk, tehát ennek szellemében készültünk és készülünk a nagy menetelésre. Az Itxako egy nagyon jó csapat, a játékosállománya alapján talán a legerősebb a csoportban. Kellemetlen, agresszív védekezés, illetve sokmozgásos, helycserés támadásépítés jellemzi a játékát, amit jobban tudott érvényesíteni a Hypo ellen, mint mi, legalábbis ez a következtetés vonható a meccsek eredményéből – mondta a soros BL-riválisról a DVSC vezetőedzője.

Az ijedtség ellen érvként hozta fel Köstner Vilmos azt is, hogy ha a baszk együttes hazai pályán kikapott a Lipcsétől, akkor a Hódos poklában is képes lehet veszíteni.

– A Hypo ellen az első félidőben, Lipcsében a 20. és az 50. perc között játszottunk magas nívón. Valahogy kevesebb hullámvölgy kellene jellemezze a teljesítményünket, és akkor minden fronton még szebb sikereket érnénk el. Minden erőfeszítésünk arra irányul, hogy egyenletesen, jól kézilabdázzunk, s remélem, már a Cornexi ellen tapasztalni fogunk némi haladást – így a tréner.

Mi továbbra a Itxako-meccs kapcsán faggattuk volna Köstner mestert, de ő „leragadt” a szerdai bajnokinál, mondván, hogy egy csapat mindig a következő feladatra kell koncentráljon, az pedig a DVSC életében a Cornexi elleni hazai bajnoki lesz.

– Csütörtök reggel lép életbe az Itxako-akció, addig a Cornexi-stratégia van érvényben. Szerdán este nem egy könnyed játszadozás vár ránk, hanem egy kemény meccs. A fehérváriak szerintem jól erősítettek a nyáron, komoly játékosok alkotják a keretet, s lám, ugyanannyi ponttal állnak a tabellán, mint mi. Ezzel együtt én jobbnak érzem a mi csapatunkat, és győzelmet várok, bár nem kapjuk ingyen a két pontot, abban biztos vagyok – „nézett a jövőbe” Köstner Vilmos.

A szerda esti rangadót 18.45-től, a vasárnapi BL-csatát pedig 15 órától rendezik a Hódosban. Utóbbira jegyek elővételben a megszokott helyeken, a Szertár Sportboltban (Füredi út 49-51), a Rock-Ness Hanglemezboltban (Vár utca 10/C) és a Hódos Büfében kaphatók. Az igyekezet legyen a fő szempont a szurkolók számára, mert a Hódos korlátozott befogadóképessége miatt mindössze 1200 jegyet adnak el.

BeA

Női kézilabda NB I.

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
„Verselő padokat” avattak Debrecenben
„Verselő padokat” avattak Debrecenben
Méltó módon emlékeznek azokra a nagy irodalmi klasszikusokra, akik a cívisvárosból indultak vagy Debrecenhez kötődnek.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Végre! Elkezdenék a Margit téri uszoda felújítását
Sok a munka. Kiírták a pályázatot.
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Munkagépek a Tócóskertben; valamit muszáj lesz kezdeni a leromlott parkolóházzal
Június végére elkészül a szervizút részbeni megújítása.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.
Támogatott tartalom
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
FIZETETT POLITIKAI TARTALOM. Kanizsay György Béla, az egyesület polgármesterjelöltje alapjaiban változtatná meg a fürdőváros működését.
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Óriási sikerrel zárult a hétvégi Budapest Mastercard Comic Con, amelyre minden eddiginél többen voltak kíváncsiak.