Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hősies küzdelemben maradtak alul a debreceniek

| 2014. 11. 12. | 21:41:53
Az első félidei szellős védekezés miatt ment el…
Hősies küzdelemben maradtak alul a debreceniek
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Felkészültünk rá lélekben, hogy a Siófok learatja a babérokat a DVSC ellen, mert egyszerűen jobb a játékoskerete, de a mutatottnál azért nagyobb ellenállásra számítottunk a debreceniektől az első félidőben. Varga József vezetőedző hiába kérte keményebb, fegyelmezettebb, a lokisták rendre rést hagytak a falban, a siófokiak pedig megtalálták azt. A megsérült kapus, Lajtos helyettese, Horváth-Pásztor nagyokat védett, de így sem tudta tartani a csapatát. A szünetben öttel volt jobb a hazai gárda.

A pihenő után feljavult a hajdúságiak védekezése, és ez az eredményen is meglátszott, hiszen hat perc alatt megközelítette két gólra a piros-fehér együttes a házigazdákat. Megvolt az esély a felzárkózásra, hiszen ezt követően kettős emberelőnybe kerültek Sopronyiék, de gólok helyett szétforgácsolták a kapufát. Így aztán továbbra is futottak az eredmény után. A brazil és a német válogatottjainak, no meg az egykori debreceni kedvenc, Orbán Annamáriának köszönhetően a Siófok tartotta az előnyt.

A debreceni lányok dicséretesen küzdöttek, és öt perccel a vége előtt feljöttek egy gólra (26-25)! A hajrát azonban a siófokiak bírták jobban idegekkel. A debrecenieket összességében dicséret illeti, és bizonyára tanulnak majd abból, hogy ez a meccs az első félidei szellős védekezés miatt ment el…

Kézilabda NB I., alapszakasz:
Siófok-DVSC 30-28 (17-12)
350 néző. Vezette: Janáky, Temesi
Siófok: PASTROVICS - SUCH 6, Szekerczés 1, Piedade 4, WÖRZ 6, ORBÁN A. 5 (1), Erdősi 4Csere: Kumpel (kapus), Deáki 1, Fauszt 1, Szabadfi 1, Szalai B. 1, Buzsáki- Edző: Golovin Vlagyimir
DVSC: Lajtos - Slakta 1, Karnik Sz. 2, Gorilszka 3, KUDOR 4, Siska 4, Kelemen 3. Csere: HORVÁTH-PÁSZTOR (kapus), SOPRONYI 9 (5), Szilágyi 2, Bárány, Klikovac, Varsányi.Edző: Varga József
Az eredmény alakulása: 3. perc: 2-2. 6. perc: 6-3. 15. perc: 9-8. 21. perc: 13-10. 27. perc: 15-11. 37. perc: 19-17. 42. perc: 22-18. 46. perc: 22-20. 50. perc: 26-22. 55. perc: 26-25.
Kiállítások: 14, ill. 4 perc
Hétméteresek: 1/1 ill. 6/5

Mesterszemmel

Golovin Vlagyimir: - Nagyon gyengén játszottunk, mentálisan fáradtak voltunk. A harminc lőtt gól mellett tizenhárom ziccert rontottunk el, ennyi hiba nem fér bele."
Varga József: - Sztárok nélküli csapatunk megmutatta, hogy így is lehet küzdeni. A védekezésünk nem volt elég kemény, főként az első félidőben sok technikai hibánk volt, s a szélsőktől is többet vártam, tíz ziccerünk maradt ki a szélről.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
A miniszterelnök beszédet mondott a Békemeneten.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Nemzetgazdasági Minisztérium: 2024-ben 5-6 százalékkal nőhet a reálbér
Tavaly a béremelkedés inkluzív módon valósult meg, hiszen az alacsonyabb keresetűek bére nagyobb ütemben növekedett.
Végre! Elkezdenék a Margit téri uszoda felújítását
Sok a munka. Kiírták a pályázatot.
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Munkagépek a Tócóskertben; valamit muszáj lesz kezdeni a leromlott parkolóházzal
Június végére elkészül a szervizút részbeni megújítása.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Támogatott tartalom
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
FIZETETT POLITIKAI TARTALOM. Kanizsay György Béla, az egyesület polgármesterjelöltje alapjaiban változtatná meg a fürdőváros működését.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.