Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hogy tetszik az EB hivatalos dala?

| 2014. 10. 10. | 14:32:44
A debreceni Főnix Csarnokban is sokszor felcsendül majd. + Videó!
Hogy tetszik az EB hivatalos dala?
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Klubkoncerten mutatta a decemberi Európa-bajnokság hivatalos dalát a New Level Empire. A közönség a női válogatottal együtt hallgatta meg a dalt, és azt remélik tőle, hogy hamar a szurkolók fülébe mászik, és decemberben már együtt éneklik játékosok és szurkolók Európa szerte.

A Hold your hands so high című dalhoz tartozó videoklipet elsőként a – héten négy felkészülési mérkőzésen is szereplő – magyar csapat játékosainak vetítették le, majd a New Level Empire klubkoncertjén már a közönség is barátkozott a fülbemászó dallamokkal.

A premier előtt Vetési Iván, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke gratulált a lányoknak a szerdai, románok elleni győzelemhez, s reményét fejezte ki, hogy talán egy másik csapatsportágban is sikerül a héten hasonló sikert elérni Románia ellen.

A játékosok és a szakmai stáb az edzések és mérkőzések között szakítottak időt a bemutatóra, amelyet mostantól egyre többször hallhatnak majd az Európa-bajnokság közeledtével. Görbicz Anita elismerően mosolyogta végig a klipvetítést, Szucsánszki Zita a dal hallatán máris kezdené az Eb-t, Köstner Vilmos szerint pedig pont ilyen hangzású zene illik a sportarénákba.

Zola, a New Level Empire frontembere elmondta, hogy hetekig dolgoztak rajta, mire végleges formáját elnyerte. Büszkén vállalták a felkérést, mert óriási kihívásnak tartották, hogy egy ekkora esemény hivatalos dalát elkészítsék.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
A miniszterelnök beszédet mondott a Békemeneten.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Nemzetgazdasági Minisztérium: 2024-ben 5-6 százalékkal nőhet a reálbér
Tavaly a béremelkedés inkluzív módon valósult meg, hiszen az alacsonyabb keresetűek bére nagyobb ütemben növekedett.
Végre! Elkezdenék a Margit téri uszoda felújítását
Sok a munka. Kiírták a pályázatot.
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Munkagépek a Tócóskertben; valamit muszáj lesz kezdeni a leromlott parkolóházzal
Június végére elkészül a szervizút részbeni megújítása.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Támogatott tartalom
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
FIZETETT POLITIKAI TARTALOM. Kanizsay György Béla, az egyesület polgármesterjelöltje alapjaiban változtatná meg a fürdőváros működését.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.