Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindul-e felfelé a gödörből a DKSE?

| 2009. 11. 13. | 13:37:41
Debrecen – A férfi kézilabda NB I-ben sereghajtó DKSE az újonc Kecskemétet látja vendégül. Azt a csapatot, mely nemrég simán legyőzte a Szegedet.
Elindul-e felfelé a gödörből a DKSE?
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nagy nyomás alatt kell pályára lépnie a Hódosban pénteken 18 órától a DKSE-Hotel Lycium együttesének. A csapat az eddigi nyolc bajnokiból hétszer veszített, és csupán két pontja van. Ennek következményeit saját bőrükön érzik a fiúk, hiszen legutóbb már lényegesen kevesebb pénzt kaptak a számlájukra, és a folyamatnak lehet, hogy még nincs vége.

Amennyiben ugyanis a soron következő négy hazai meccsből nem szereznek nyolc pontot a srácok, további szankciók jönnek. Kérdés persze, hogy mindez kellő motiváló erő-e, illetve: nem bénítja-e meg a társaságot. Az első lépés a négyből rögtön nem ígérkezik egyszerűnek: a Kecskemét karakteres csapat a Budapest Bank-ligában, jelenleg ugyan a hetedik kilenc ponttal, de csak két pont választja el a negyedik helytől.

Skalcizki László gárdája több külföldi válogatottal, 16 igazolt kézilabdázóval várja a találkozót, a debrecenieknél ez utóbbi szám 10, ráadásul Vadkerti Gabriel betegség után tér vissza a csapatba, kérdés, milyen állapotban. Bíró Imre vezetőedző reméli, hogy végre kilábal a társaság a jelenlegi helyzetből, és elindul felfelé a gödörből. A tréner szerint ehhez viszont arra van szükség, hogy négy-öt meghatározó játékos egyszerre nyújtson az átlagnál jobb teljesítményt. 

– Kétségtelen tény, hogy elég nagy nyomás alatt kell pályára léniük a fiúknak, de remélem, hogy meg tudjuk oldani a feladatot – mondta Bíró Imre.

www.dkse.hu

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
„Verselő padokat” avattak Debrecenben
„Verselő padokat” avattak Debrecenben
Méltó módon emlékeznek azokra a nagy irodalmi klasszikusokra, akik a cívisvárosból indultak vagy Debrecenhez kötődnek.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Végre! Elkezdenék a Margit téri uszoda felújítását
Sok a munka. Kiírták a pályázatot.
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Munkagépek a Tócóskertben; valamit muszáj lesz kezdeni a leromlott parkolóházzal
Június végére elkészül a szervizút részbeni megújítása.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.
Támogatott tartalom
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
FIZETETT POLITIKAI TARTALOM. Kanizsay György Béla, az egyesület polgármesterjelöltje alapjaiban változtatná meg a fürdőváros működését.
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Óriási sikerrel zárult a hétvégi Budapest Mastercard Comic Con, amelyre minden eddiginél többen voltak kíváncsiak.