Csoknyai: Meg kell tanulni nyerni!
- Nagyon nehéz meccsen vagyunk túl, a magyar csapatnak csak gratulálni tudok, nagyon szervezetten játszottak, győzelmet érdemeltek volna - mondta sportszerűen Claude Onesta, a franciák mestere. - Jók és mozgékonyak voltak a magyarok. Ez az egy pont nem rossz, legalábbis jobb, mint ha egyet sem szereztünk volna. Nem igazán ment ma a védekezés, a támadásbefejezéseknél pedig sokszor nem volt szerencsénk. Hagytuk, hogy a mi szintünkre emelkedjen a magyar csapat.
A 29-29-es döntetlen után Csoknyai mester mindkét csapatot dicsérte.
- Gratulálok a francia csapatnak, és a mieinknek is - mondta Csoknyai István. - Ebben a meccsben több volt. Mintha négy gólnál megijedtünk volna a lehetőségtől. Meg kell tanulnia nyernie fiatal csapatomnak, hogy az ilyen meccseket hozni tudjuk. Ezért kell dolgoznunk és harcolnunk.
A spanyolok elleni keddi csoportmeccs kapcsán a kapitány elmondta, bizakodó, de a játékosoknak nem szabad leragadniuk ennél a bravúrnál, előre kell tekinteni.
- Bízom benne, hogy a folytatás nem olyan lesz, mint az Interwetten kupán, amikor döntetlent játszottunk a nyitómeccsen a horvátokkal, majd simán kikaptunk a lengyelektől. Egy órán keresztül lehet örülni a mai meccsnek, aztán készülni kell a spanyol csapat ellen. Bízom benne, hogy fel tudunk készülni, kemény meccs lesz a spanyolok ellen.
- Ez egy jó eredmény számunkra - mondta Nenad Puljezevics. - A franciák olimpiai és világbajnokok, ezt nem szabad elfelejtenünk. Ez az egy pont hatalmas tett.
A magyar válogatott szerdán este a spanyol együttessel találkozik (20.30, tv: Sport1). A hispánok a nyitányon a cseheket verték 37-25-re.